Belföld

Bosszúból verte agyon lakótársait a diósdi kamasz – frissítve

Bosszúból végezhetett áldozataival az a 18 éves fiú, aki baltával vert agyon két férfit Diósdon. Értesüléseink szerint a 65 éves és 49 éves férfi pár évvel ezelőtt költözött a Szent Gellért közben található ingatlanba, ahová később befogadták magukhoz Z. Józsefet.

A három férfi időnként italozott, és ilyenkor gyakoriak voltak közöttük a viták és a veszekedések. Úgy tudjuk, hogy péntekre virradó éjjel is csúnyán összeszólalkoztak egy korábbi tettlegességig fajult konfliktus miatt.

A fiú pedig bosszúból baltával agyonverte lakótársait a korábbi vélt vagy valós sérelmeiért. A kamasz a kettős gyilkosság után maga értesítette telefonon a rendőröket, ám a gyanúsítotti kihallgatása során már nem beszélt.

Megkerestük a Pest Megyei Főügyészséget, hogy megtudjuk milyen kényszerintézkedést kértek a férfira, Nisóczi József Levente szóvivő válaszában azt közölte, hogy az ügyészség letartóztatást indítványozott a fiatallal szemben szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt.

Ennek elrendelésére várhatóan vasárnap délelőtt sor is kerül.

Frissítünk!

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója egyetértett az ügyészség indítványával és elrendelte a 18 éves Z. József letartóztatását.

Közleményükben azt írták, hogy azért végzett a két lakótársával, mert bántalmazták és haragudott rájuk. Emiatt április 24-én éjjel a házban magához vett egy 100 cm hosszú, 17 cm élhosszúságú fejszét, felébresztette a már alvó egyik férfit és a fejszével 4-5 erős ütést mért a fejére és a nyakára, továbbá csonkolta a jobb karját.

Ezt követően átment a másik szobába, ahol felébresztette a másik alvó férfit is és 4-5 fejszecsapással őt is agyonverte.

A fiú a cselekményét követően elsétált egy közeli benzinkúthoz, ahol alkoholt és energiaitalt vásárolt, majd visszament az ingatlanba, és értesítette a történtekről a rendőrséget. A fiú a bíróságon sem tett vallomást. A letartóztatásról szóló végzést mindenki tudomásul vette, így az végleges.

Fotók: Rendőrség/MTI/Mihádák Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik