Belföld koronavírus

Palkovics: Május elejétől fokozatosan újranyithatjuk a gazdaságot

Az időben megtett intézkedéseknek köszönhetően Magyarországon sikerült lassítani a járvány terjedését, közölte Palkovics László miniszter egy konferencián a Kormany.hu-n megjelent leirat alapján. A miniszter szerint a korlátozások hosszú távú fenntartása súlyos gazdasági következményekkel jár, de a magyar egészségügy felkészültsége lehetővé teszi, hogy tervet állítsunk össze a gazdaság újraindítására, ez azonban csak fokozatosan, szigorú menetrend mellett történhet meg.

A járvány a miniszter szerint az első ütemben azt követelte meg, hogy a terjedési sebességének csökkentésével a legrosszabb forgatókönyvvel számolva időt nyerjünk az egészségügyi felkészülésre. Az emberek közötti kontaktusok számának drasztikus visszavágása eredményes stratégiának bizonyult, jelentős részben az állampolgárok felelős magatartásának köszönhetően. A kormányzati intézkedések elfogadottsága és betartása szerinte magas szintű, a társadalmi kontaktusok száma településtípusonként különböző mértékben, 70-90 százalékkal csökkent. 2020 áprilisában a napi újonnan megerősített és bejelentett esetszám 14 és 210 között ingadozott Magyarországon.

Április 21-ig összesen öt olyan nap volt, amikor 100 fölött volt a bejelentett új megbetegedések száma. Az esetek jelentős hányada azonban néhány zárt közösségben, jellemzően kórházi osztályokon, szociális vagy idősotthonokban bekövetkezett fertőzésekhez köthető. A jelenlegi ismeretek szerint ezeken kívül április első felében naponta 7 és 48 közötti megbetegedést jelentettek, leginkább egy-egy háztartáson belül alakulnak ki néhány fős terjedési láncok, amelyek megszakadnak.

Az új koronavírus tehát nem tudott utat törni, a hatékonynak bizonyult korlátozó intézkedések elrendelése óta a nem intézményi halmozódásokhoz köthető megbetegedések száma meglehetősen stabil. Az országos kiterjedésű járványt a védekezés első fázisában sikerült elkerülni Magyarországon.

– mondta el Palkovics az ITM kezdeményezésére rendezett online tudományos konferencián.

Palkovics nyitóelőadásában az is elhangzott, hogy a megtett lépésekkel és a magyar emberek felelős magatartásának köszönhetően értékes időt nyertünk arra, hogy az egészségügy felkészültségét magasabb szintre hozzuk.

A széles körű korlátozó intézkedések fenntartása azonban az ország gazdaságára hosszú távon egyértelműen káros. A védekezés május elején kezdődő második fázisában a feladat a biztonságos visszatérés feltételeinek, ütemezésének megbízható elemzéseken és folyamatos nyomon követésen alapuló meghatározása. A hazai kutatási kapacitások, a tudományos élet képviselőinek szakértelme rendelkezésre áll ahhoz, hogy a gazdaság újraindítása, a korlátozások fokozatos lebontása a második fázisban a kellő megalapozottsággal mehessen végbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik