Belföld

Részleges beismerő vallomást tett az a három vádlott, akik miatt kínhalált halt egy amputált beteg

Részleges beismerő vallomást tett az a három személy, akik abból biztosították a saját megélhetésüket, hogy kihasználtak egy idős beteg férfit, akinek végül a halálát okozták – közölte megkeresésünkre Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője. Hozzátette, az ügyészség nyereségvágyból, bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ügyben.

A prostitúcióból és kisebb bűncselekményekből élő háromtagú banda több, mint tíz évig élt együtt az alkoholproblémákkal küzdő beteges 68 éves férfival. A mindkét lábát elvesztő tolókocsiba kényszerült férfit igazából csak azért fogadták be, hogy elvegyék tőle a 70 ezer forintos nyugdíját, amit aztán rendre fel is éltek. 

A két férfi és nő eleinte még gondoskodott a bankkártyájától megfosztott férfiról, de ahogy teltek az évek, úgy vált rosszabbá a helyzet. A kifosztott férfi többször is megpróbált kiszabadulni a vádlotti körből, azonban az elkövetők mindig el tudták érni, hogy visszavigyék az éppen aktuális közös albérletükbe.

2017 elején nyomozás indult a banda tagjai ellen egy másik bűncselekmény miatt, ezért magára hagyták az albérletben az idős lakótársukat. Az amputált férfit végül a családsegítők találták meg, akik azonnal kórházba is vitték. Itt javítottak az állapotán, és a vádlottaknál lévő bankkártyáját is letiltották.

Miután a B. Oszkárék rájöttek, hogy nem működik a kártya, meglátogatták a kórházban lévő korábbi lakótársukat. Azt mondták, hogy kiviszik cigarettázni, majd azzal a lendülettel ki is tolták az épületből. Először egy Budapest belvárosában lévő bankfiókhoz szállították, ahol százezer forintot vetettek fel vele számlájáról, majd a szentmártonkátai albérletükbe vitték.

Itt már olyannyira nem gondoskodtak róla, hogy a halála előtti napokban már a mellékhelyiségbe sem vitték ki. Mivel az állapota rosszabbodása után sem hívtak hozzá orvost, meghalt. A halála után a kitolták a Szentmártonkáta közelében lévő egyik erdőbe és otthagyták. Az elkövetők ténybeli vallomást tettek, azt azonban tagadták, hogy nem megfelelően gondoskodtak volna a tolókocsiba kényszerült férfiról.

Az ügyészség nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat ellenük.

Kiemelt kép: Ivándi- Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik