Belföld

Önkormányzati dolgozónak adták ki magukat a fertőtlenítőszerrel csalók

A budapesti rendőrök elfogtak egy nőt és egy férfit, akik több kerületben, a koronavírus miatti veszélyhelyzetre hivatkozva jutottak be a idős emberek lakásaiba, ahonnan közel egymillió forint értékben pénzt és ékszereket loptak.

Szerdán délelőtt elmentek egy II. kerületi nyugdíjas nőhöz. Amíg a férfi az ajtóban szóval tartotta, s levetette vele az arany gyűrűit, mondván, fertőtleníteni fogja az ékszereket, addig a cinkostársa átkutatta a lakást. A két tolvaj ezután a gyűrűkkel és a lopott pénzzel távozott.

A nyomozók hamarosan, a közelben elfogták a feltételezett elkövetőket, a 26 éves budapesti R. Juliettát és rokonát, a 20 éves, szintén budapesti R. Jánost, és megtalálták náluk az idős asszony pénzét, valamint arany ékszereit is.

Megállapították, hogy a gyanúsítottak az V., a XIII. és a XV. kerületben is követtek el hasonló bűncselekményeket. Önkormányzati dolgozónak adták ki magukat, így a koronavírus-járvány ürügyén beengedték őket a lakásokba. Egyikük elterelte a sértett figyelmét, amíg társa átkutatta a lakást. Három hét alatt négy idős asszonytól csaknem egymillió forint értékben loptak, a kár több mint fele megtérült.
R. Jánost és R. Juliettát többek között üzletszerűen elkövetett lopás és kifosztással gyanúsítják; őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik