Belföld koronavírus

Müller Cecília: Senki nem kerülhet úgy haza, ha később egészségkárosodásnak nézne elébe

Szerdán is sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs a koronavírus-járványról. Elsőként Kiss Róbert rendőr alezredes adott tájékoztatást a rendőri intézkedésekről. Elmondta, újabb védőfelszerelések érkeztek Magyarországra.

Két jelentős szállítmány érkezett, amely tízmillió sebészi szájmaszkot, 900 liter fertőtlenítőszert, valamint majdnem 25 ezer izolációs köpenyt tartalmazott.

Az idegenrendészeti intézkedésekről szólva elmondta, 11 fő iráni állampolgár hagyja el hamarosan Magyarországot, közülük nyolcan önként távoznak, hármukat pedig hatósági kíséret mellett kitoloncolják az országból. Az alezredes közölte, hogy a kitoloncoltak közt vannak azok, akik a közösségellenes magatartás tanúsítottak a Szent László Kórházban. Kiss Róbert hozzátette, további három iráni állampolgár április végén hagyja el Magyarországot.

Az alezredes arról is beszélt, hogy mára

  • 13360 személy van hatósági házikaranténban
  • ezt 206 ezerszer ellenőrizték.

Kiderült az is, egy hatósági karanténban lévő személy repülővel próbálta elhagyni Budapestet, de a rendőrség elfogta őt, és intézkedett vele szemben. 

Egyebekben eddig 219 büntetőeljárás indult a koronavírus-járvány kapcsán, ebből 57 alkalommal rémhírterjesztés miatt.

Müller Cecília: a járvány már csak ilyen

Az egészségügyi intézményekben felkészülés zajlik. Ez nem mostani terv, hanem hetek óta mondják, hogy több ütemben zajlik a felkészülés, annak érdekében, hogy az az ágyszám, lélegeztetőgép, személyzet rendelkezésre álljon, hogy ha nagy számú megbetegedés lépne fel az országban – mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos, reagálva azokra az elmúlt napokban előjött hírekre, hogy a kórházakból a betegek nagy részét hazaküldik, óriási felháborodást váltva ki a hozzátartozók és a lakosság nagy részéből.

Hetek óta megfelelőnek tűnik a járvány kezelése. Mert jellemzően betartjuk a korlátozó intézkedéseket, amelyeket szabtunk.

De nem lehet soha tudni azt, hogy bármely intézményben vagy máshol egyszerre nagyszámú megbetegedés történhet.

A járvány már csak ilyen. Tesszük a dolgunkat.

Ha valakinek szükség van egészségügyi ellátásra, az hozzájusson. Ennek érdekében történnek azok az intézkedések – mondta Müller.

Tisztelettel kérjük a kórházakat, hogy az ágyfelszabadítással járó intézkedéseket tartsák be, működjünk együtt, mindenki kapja meg az ellátást, ha szükség van rá. El szeretnénk kerülni, hogy ne csarnokokban feküdjenek az emberek, meg folyosón, ahogyan az több más országban is előfordult, fogalmazott Müller.

Megértést kérünk a kórházaktól és a családtagoktól, akiknek a hozzátartozóját haza kell küldenünk a kórházból.

Valamelyest segít a házi szociális ápolás, az otthoni szakápolási rendszer, amely igénybe vehető – adott tanácsot.

Április 19-re rendelte el a miniszter, hogy a 60 százalékos ágyfelszabadításból 50 százalék rendelkezésre álljon, és ezen belül hány ágynak kell olyan állapotban lennie, hogy azon lélegeztetni is lehessen.

A hazabocsátás orvosszakmai döntés kell hogy legyen. Ha a kezelőorvos nem tud vagy akar maga dönteni, akkor konzíliumot hívhat össze. Senki nem kerülhet úgy haza, ha később egészségkárosodásnak nézne elébe. Mindenkinek együtt kell cselekedni ebben a helyzetben.

– fogalmazott Müller.

Idősotthonok ellenőrzése

Az első adatok a héten jönnek be hozzá az idősotthonokban elrendelt ellenőrzésről. Azért rendelték el, hogy lássák, felkészültek-e, az elrendelt intézkedéseket végrehajtották-e, megtörténtek-e az oktatások, van-e elég orvosuk. Ismerik-e az eljárásrendeket. Követik-e ezeket folyamatosan. Minden biztosított-e az intézmény számára, egyéni védőeszközök például – sorolta a tiszti főorvos.

A hatósági ellenőrzés során helyszíni jegyzőkönyv készül mindig. Az ellenőrző hatóság dolga az ellenőrzés – emelte ki Müller. De lehetőséget biztosítanak a konzultációra is. Kéri, hogy tárják fel az esetleges hibákat, hogy a hatóságok tudjanak segíteni.

1035 ilyen intézményt tartanak nyilván az országban. A nagyobb intézményekkel kezdik.

Azokban az intézményekben, ahol probléma van, ott kiemelt figyelmet biztosítanak, a járványügyi szakemberek jelen voltak, jelen vannak. Több helyen Budapesten és vidéken is az idősotthonokban felütötte fejét a koronavírus.

„Az életmentő műtéteknek nem szabadna elmaradniuk”

Müller Cecília a sajtótájékoztatón újságírói kérdésre elmondta, olyannak nem szabadna előfordulnia, hogy életmentő műtétje marad el például egy daganatos betegnek. Ebben az esetben szerinte először az intézményvezetőhöz, vagy a betegjogi képviselőhöz kell fordulni. Kiderült az is, hogy a gyógyult betegek valamennyi korosztályból kerülnek ki, ezek közül elsősorban az idős gyógyultakat szokták hangsúlyozni.

Az országos tiszti főorvos beszélt arról is, hogy nem magasabb Magyarországon az átlagos halálozási aránya a koronavírus-járványnak. Mint mondta, hazánk e tekintetben az „alsó harmadban” foglal helyet az országok közt.

Kiss Róbert rendőr alezredes szintén kérdésre válaszolva elmondta, hogy inkább a fiatalabb korosztályból szegik meg a kijárási korlátozás szabályait, de e téren javulást tapasztalnak a rendőrök. Elmondta azt is, hogy a polgármesterek jogszerűen korlátozhatják az idős emberek piacra járását.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.