Belföld

Ellopták, majd egy árokparton agyonverték a tolvajok az engedetlen disznót

Vádat emelt a Hevesi Járási Ügyészség azzal a két kamasszal szemben, akik több bűncselekményt is elkövettek Átány községben idén, egy január végi napon.

A tinik elmentek a faluban lakó egyik gazda házához, hogy ellopjanak egy élő disznót. Belopóztak az udvarra, majd magukhoz vettek egy ásót és egy kaparóvasat, melyekkel kihajtottak a disznóólból egy 80 kilós jószágot. Miután kivezették az utcára, a saját házuk felé kezdték terelgetni, de körülbelül 30 méter megtétele után a rémült állat beszaladt az út menti árokba, ahonnan a két tini heves noszogatása ellenére sem volt hajlandó kijönni.

A kamaszok ezért egy idő után úgy döntöttek, hogy inkább agyonütik, és úgy viszik majd haza. Ezt követően a náluk lévő szerszámmal több, mint húsz csapással gyakorlatilag teljesen szétverték az állat fejét. Ezt követően megpróbálták kivonszolni az útra, de nem bírtak a tehetetlen testtel, ezért a tetemet hátrahagyva elhagyták a helyszínt.

Kiderült, hogy az egyik fiatal azonos azzal a személlyel, aki ellen az Egri Járási Ügyészség nemrégiben emelt vádat azért, mert társaival agarakkal orvvadászott őzsutára az Átánynál lévő erdőkben. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, valamint a pártfogó felügyelet elrendelésére tett indítványt a vádiratában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik