Belföld

A kormánypárti médiaholding vezetője is éppen akkor ment „elviteles ételért”, amikor Gulyás Gergely

Húsvét hétfőn kora délután éttermi zajokra figyeltek fel a Várkert Bazárnál lévő Felix nevű étteremben. Ahogy a 444 megírta, egy tízfős társaság volt az étteremben, köztük Gulyás Gergely miniszter is. Az eset furcsasága, hogy a kijárási tilalom korlátozása miatt éttermek nem fogadhatnak vendéget, legfeljebb be lehet ugrani a megrendelt ételért.

A Miniszterelnökség tagadta, hogy az étteremben evett volna a miniszter:

Ugyan Gulyás Gergely magánjellegű programjai nem tartoznak a nyilvánosságra, de a kérdésben megfogalmazott állítás valótlan. Az étteremben elviteles rendelésre van lehetőség, melyet a Miniszterelnökséget vezető miniszter valóban igénybe vett.

Azonban kedden kiderült, hogy a 444 egyik olvasója lefotózta a távozó minisztert, akinél elviteles étel ugyan nem volt, de két ismert figura viszont sétált az oldalán. A kép tanúsága szerint a társaság tagja volt az Alapjogokért Központnak az igazgatója, Szánthó Miklós, aki egyben a KESMA nevű kormánypárti médiaholding vezetője is. Továbbá Kovács István, aki az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.

Az étterem korábban azt válaszolta a portál kérdéseire, hogy: „A Felix Kitchen & Bar mindenben betartja a koronavírussal kapcsolatos előírásokat. Éttermünk a jelenlegi rendkívüli helyzetre való tekintettel házhoz szállítással vagy elvitelre készített ételekkel igyekszik megoldani a vendégek igényeit. Hétfőn az étteremben dolgozó, ebédjüket fogyasztó kollégákon kívül az elvitelre rendelő vendégeink tartózkodtak.”

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka László 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik