Belföld

Ma 25 fok, holnap jön az eső, kedden 10 fokos lehűlés

A többórás napsütés mellett elsősorban az ország északnyugati, északi felében gomolyfelhők képződnek, majd délután nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet – olvasható a Kiderül.hu-n. A legtöbb napsütés az Alföldön valószínű. Az Alpokalja fölé délután, este egy-egy zápor besodródhat. A déli szelet élénk, a Kisalföldön néhol erős lökések kísérik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható.

Késő estére többnyire 10 és 16 fok közé hűl le a levegő.

Hétfőn főként magasszintű felhőzet szűri a napsütést, eleinte csupán a keleti, északkeleti országrészben lehet alacsonyszintű felhőzet, arrafelé már a reggeli, délelőtti órákban kisebb eső, záporeső is előfordulhat. Délutántól már többfelé megvastagodik a felhőzet, és az ország északi felén többfelé lehet záporeső, néhol zivatar is.

Napközben többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik a délnyugati szél, mely délutántól egyre nagyobb területen nyugatira, északnyugatira fordul. Élénk, erős lökések az északias szelet is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.

Kedden éjszaka erősen felhős vagy borult lesz az ég, többfelé alakulhat még ki eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar. A délelőtti órákban északnyugat felől várhatóan elkezd vékonyodni, szakadozni a felhőzet. Délután tovább csökken a felhőzet és a csapadékhajlam is, legfeljebb néhol alakulhat ki futózápor. Az északi, északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és a Bodrogközben viharos széllökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.