Belföld

Tagadja a bűnösségét a saját kislányát 5-15 ezer forintért áruba bocsátó férfi

Tagadja a bűnösségét az férfi, akit 11 év börtönre ítélt a Kecskeméti Törvényszék elsőfokon azért, mert rendszeresen áruba bocsátotta a saját kislányát az ismerősének – tudta meg a 24.hu. A szexuális szolgáltatásra átadott kislány az anyukájától próbált meg segítséget kérni, de hiába. Értesüléseink szerint a nő részben elismerte a felelősségét a büntetőeljárás során.

A 40 éves férfi több mint fél éven keresztül biztosította az ismerősének azt, hogy hétvégenként egy-másfél órára elvigye magához a 13 éves lányát, s ott szexuális cselekményekre kényszerítse. Ismerőse 5-15 ezer forintot fizetett ezért az apának.

Amikor tiltakozni próbált a gyerek, akkor megverte az apja. Az anya tudott a történtekről, és amikor a lánya segítséget kért tőle, akkor azt mondta neki, hogy ez az utolsó eset, hogy el kell mennie. A nőt 3 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték bűnsegédként elkövetett emberkereskedelem miatt. A szolgáltatás igénybe vevő férfit 11 év börtönre ítélték jogerősen szexuális erőszak miatt.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség súlyosításért fellebbezett az ügyben, és ezt a másodfokon eljáró Szegedi Fellebbviteli Főügyészség is fenntartotta. Mivel az apa felmentés helyett csak enyhítésért fellebbezett, ez az új büntetőeljárási törvény értelmében azt jelenti, hogy a  kitartó tagadása ellenére sem vitathatja majd a tényállást a másodfokú eljárás során. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a táblabíróság már nem folytat le újabb bizonyítást, hanem csak arról dönt, hogy hány év legyen az a bizonyos büntetés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik