Belföld koronavírus

Gulyás szerint a lehető legkevesebb pénzt veszik el az önkormányzatoktól

A járvány elleni védekezés hetekig, hónapokig fog tartani; a fertőzöttek száma ugyan nő, de a közép-európai régió és különösen Európa más országaihoz képest Magyarország jól tartja magát: az elmúlt hetek járványügyi korlátozó intézkedései beváltották a hozzájuk fűzött reményeket – jelentette ki napirend előtti felszólalásában Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az országgyűlésben, hozzátéve: a járvány terjedése lassult, a kórházak egyelőre nem szembesülnek annyi beteggel, amennyit ne tudnának ellátni. Elmondta továbbá: a járvány elleni védekezés központi tartaléka 378 milliárd forint, ez egy felülről nyitott előirányzat, vagyis nem állhat elő olyan helyzet, hogy az egészségügyi védekezés költségeit a kormány ne tudja kifizetni.

Gulyás szerint a kormány jó a kormány jó példával járt elöl, hiszen a védelmi költségek legnagyobb részét saját költségvetéséből teremtette elő, az önkormányzatok gépjárműadó-bevételének elvonása pedig a költségvetésük 3-4 százalékát érinti átlagosan, vagyis a lehető legkevesebb a helyzetre tekintettel és a várható gazdasági visszaeséshez képest. A miniszter szerint nem mérik fel a helyzet komolyságát azok az ellenzéki nyilatkozatok, amelyek az önkormányzati szerepvállalással kapcsolatban elhangzottak.

Tizennégy budapesti polgármester tiltakozik a kormány járványügyi akcióterve ellen
A megszorítások szerintük veszélyeztetik, helyenként ellehetetleníti az önkormányzatok járvány elleni védekezését és szociális válságkezelését.

Kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik