Belföld

Négymillió maszk és több százezer védőruha érkezik szombaton Budapestre

A Wizz Air hat gépe nemrég landolt Pekingben, és szombaton több mint négymillió maszkot, valamint több százezer védőruhát szállít Budapestre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki Facebook-bejegyzésében.

A politikus Váradi Józseffel, a Wizz Air vezérigazgatóval tárgyalt. A megbeszélésen kiemelte: a Wizz Air kulcsszerepet játszik Magyarország történelmének legnagyobb hazatérési akciójában és az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök Magyarországra szállításában.

Szijjártó Péter emellett fogadta a Huawei delegációját, amelyet Wu Biqiang, a Huawei Technologies ügyvezető igazgatója vezet.

A miniszter kiemelte, hogy a Huawei az egyik legjelentősebb vállalat a világgazdaság digitális átállásának szempontjából, a cég Magyarországon is fontos beruházásokat hajt végre és több mint 2000 embernek ad munkát.

A vállalat emellett hozzájárul az egészségügyi védekezéshez is, mivel egyebek mellett 50 ezer maszkot adományozott Magyarországnak, ezek péntek reggel érkeztek meg Budapestre – közölte a külügyminiszter.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.