Belföld

Ujhelyi: a kormány titkolja, de 101 magyart az EU menekített haza

Sok ezer uniós állampolgár hazajuttatásában vett részt az Európai Unió az elmúlt időszakban, a tagállamokkal való együttműködésben többek között Kínából, Japánból vagy éppen Marokkóból szállítottak haza európai polgárokat, köztük magyarokat is uniós finanszírozással

– mondta sajtótájékoztatóján Ujhelyi István európai parlamenti képviselő. Az MSZP politikusa megjegyezte, hogy az Orbán-kormány álláspontja szerint Brüsszel, illetve az európai intézmények semmilyen segítséget sem nyújtanak Magyarországnak.

Szijjártó Péter külügyminiszter is arról beszélt az Országgyűlés hétfői ülésén, hogy az Európai Unió koordinációja „elkésett és jelentéktelen” volt az uniós állampolgárok hazamenekítésében az érintett területekről. Ez Ujhelyi szerint nem felel meg a valóságnak, az Európai Bizottságtól származó hivatalos információk szerint ugyanis

eddig 101 magyar állampolgár hazajuttatását finanszírozták és szervezték az ehhez kapcsolódó európai polgári védelmi mechanizmus keretében.

Ujhelyi István hangsúlyozta: üdvözlendő és támogatandó a kormány minden erőfeszítése annak érdekében, hogy a külföldön rekedt honfitársaink biztonságban hazatérhessenek. „Teljesen felesleg azonban odaszúrnia a kormánynak ezzel kapcsolatban az Európai Uniónak, felesleges ebben is ellenséget kiáltani a partnerség helyett” – tette hozzá az MSZP politikusa.

Ujhelyi szerint a következő napokban újabb száz repülőjárat indul további európai polgárokért, vagyis a program folyamatosan zajlik továbbra is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik