Belföld koronavírus

Operatív törzs: Van olyan fertőzött gyerek, akinek az oxigéncserében segíteni kell

Cikkünket frissítjük!

Az Operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján Müller Cecília elmondta: az eltelt 24 órában 46 fővel emelkedett az igazoltan fertőzöttek száma, 492-re.

Az eddig 16 elhunytról azt mondta az országos tisztifőorvos: „a legtöbb elhunyt szív-, és érrendszeri megbetegedésben szenvedett, de voltak rosszindulatú daganatos, valamint gyomor bélrendszeri megbetegedés küzdők is.”

Még mindig a csoportos megbetegedés szakaszában van az ország – tette hozzá. “Nem határozható meg egy számmal a tömeges fázis a járványban. Rövid időn belül elérhetjük ezt.”

Várható, hogy a laboratóriumi vizsgálatok száma az elkövetkező időszakban nőni fog.

Müller Cecília külön megköszönte a sportolóknak és művészeknek, hogy otthon maradnak. Ugyanakkor kijelentette:

Több gyermek fertőződött meg, vannak köztük egész kiskorúak. Van olyan köztük, akinek – bár nincs lélegeztetőgépen – segíteni kell, hogy megfelelően történjen az oxigéncsere a tüdejében.

Müller Cecília az esetleges nyaralóba költözésről azt mondta: “most már nem szabad helyet változtatni, nem is célszerű. Csak azokban az esetekben szabad elhagyni az otthont, ami korábban meghatározásra került.” Hozzátette: az egészségügyi befogadóhelyek és kapacitások a betegek számával együtt fognak emelkedni. Müller Cecília: nem szükséges a maszk, de ha a viselőjének biztonságérzetet ad, akkor viselje.

A külföldről hazatérők, ha nem tudnak hazatérni házi karanténba – mert ott például idős, vagy krónikus betegségben szenvedő is lakik-, akkor az állami biztosít helyszínt a 14 nap letöltésére – mondta a tisztifőorvos.

Kérdésre elmondta: nem tervezik a fitnesztermek bezárását, viszont arra kérik az ide látogatókat, hogy a szükséges távolságot tartsák be.

Kiss Róbert alezredes elmondta: eddig 103 bűncselekmény esetében járt el a rendőrség a koronavírus kapcsán. 26 esetben rémhírterjesztés, és 9 darab járványügyi szabályszegés miatt léptek.

A kijárási korlátozásról azt mondta: ez alapvetően sikeres. Ugyanakkor 90 esetben szabálysértési feljelentés tett a rendőrség eddig, és 13 helyszíni bírságot szabott ki. Eddig 9448 házi karantént rendeltek el, és 63 ezer ellenőrzés történt. Az alezredes arra a kérdésre, hogy az élelmiszerüzletekben be kell-e mutatni a személyigazolványt, ha a biztonsági őr ellenőrizni kívánja az életkort, azt mondta: arra kérik a lakosságot, ezt tegyék meg, és legyenek együttműködők.

Mostantól közzéteszik a megyei adatokat és a koronavírusban elhunytak nemét és korát is
Keddtől változik a koronavírus-járvány magyarországi adatinak közlése.

Keddtől változik a koronavírus-járvány magyarországi adatinak közlése, látható lesz az elhunytak kora, neme és krónikus alapbetegsége(i) is, a technikai átállás miatt néhány órára a www.koronavirus.gov.hu honlap nem lesz elérhető, közölte a Koronavírus Sajtóközpont.

A beazonosított koronavírus-fertőzöttekről hamarosan megyei adatokat is közölnek.

Az elhunytakról szóló adatközlés informatívabb lesz, mert kiolvasható lesz belőle, hogy a koronavírus-fertőzés mely korosztályra és milyen krónikus alapbetegségek esetén a legveszélyesebb. Egyúttal nyomon követhető lesz az is, hogy az elhunytak közül hányan vannak olyanok, akiknek halála úgy következett be, hogy nem volt ismert krónikus betegségük.

Kiemelt kép: Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője és Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2020. március 7-én. MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik