Belföld koronavírus

Karácsony Soros adományáról: Nagyvonalú és nemes gesztus, érdemi segítség

Köszönjük!

– írta Karácsony Gergely szerdán délután Facebook-oldalán arra a hírre reagálva, hogy Soros György egymillió eurót adományoz Budapestnek a koronavírus elleni védekezéshez.

Mint fogalmazott, jó lenne, ha ezt az adományt kicsinyes és méltatlan félremagyarázások helyett mindenki annak látná, ami: egy nagyvonalú és nemes gesztusnak, érdemi segítségnek.

Pont úgy, ahogyan a városhoz érkező más felajánlásokat kezeljük, vagy ahogyan fogadtuk, amikor a miniszterelnök segélyfelhívására szintén Soros György szintén egymillió euróval segített a vörösiszap-katasztrófa idején

– emlékeztetett.

Karácsony Gergely közölte, az adományt a fertőzés elleni védekezéshez szükséges eszközökre, továbbá a kerületi járóbeteg- és alapellátásban dolgozó orvosok és ápolók, valamint a szociális intézményeik munkatársainak vírustesztelésére szeretnék fordítani.

Nagy könnyebbséget jelent az adomány, mert a fővárosnak és a kerületeknek is jelentősen csökkennek a bevételei, miközben nyilvánvalóan többet költünk, van olyan kerület, ahol megsokszorozta a polgármester a szociális juttatásokat – helyesen és felelősen

– tette hozzá.

Megjegyezte azt is, hogy Soros György adományáról, mint minden beszerzésükről be fognak számolni a nyilvánosságnak, amint lefolytatják a szükséges tárgyalásokat, megkötötték a megállapodásokat.

Ezek a tárgyalások jelenleg is folynak, bízom benne, hogy a részletekre vonatkozó jogos kérdések megválaszolásához már csak pár napra lesz szükségünk. Budapest szolidáris város, a bajban nyújtott támogatás erősíti a közösséget. A város közösségét, amelynek erejével ezt a járványt is le fogjuk gyűrni

– zárta a posztot.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik