Belföld

Gattyán György „megvette” a Kodolányi János Egyetemet

A harmadik leggazdagabb magyar, Gattyán György cége lett a székesfehérvári egyetem fenntartója.

A Kodolányi János Egyetem vezetése hírverés nélkül állapodott meg a főként az erotikus tartalmakat szolgáltató oldaliról ismert Gattyánnal, aki korábban maga is az intézmény hallgatója volt. Az egyetem honlapja szerint a szenátus már két hete jóváhagyta a luxemburgi bejegyzésű Docler Holdinggal kötött szerződést. E szerint a Kodolányi szenátusa március 11-i határozatában egyhangúlag támogatta, hogy a Kodolányi János Egyetem együttműködjön a Docler cégcsoporttal.

A testület 18 igen, nulla nem és nulla tartózkodás mellett tudomásul vette, hogy az egyetemet fenntartó KJE Fenntartó Zrt. részvényeit 100 százalékban megveszi a Docler Holding S.à r.l. Az intézményfenntartó társaságban eddig az egyetem tulajdonában lévő Turist-Center Kft. volt az egyedüli részvényes. Információink szerint a két fél a végső szerződést a koronavírus miatt lelassult ügyintézés miatt még nem írta alá.

Gattyán György vagyonát a Forbes legutóbb 245 milliárd forintra becsülte. A Docler Holding az üzletember központi cége, amely az utóbbi időben számos Egyesült Államok-beli érdekeltséggel is bővült.

Ami biztos, hogy a szerelvény 1944-ben magával szállította az MNB teljes arany- és valutatartalékát, számos múzeum kincseit, és a magyarországi zsidóság kifosztása során megszerzett roppant vagyont.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.