Belföld koronavírus

Jobbik: a felhatalmazási törvény alkotmánysértő

Az ellenzéki párt szerint azt senki nem vitatja, hogy a veszélyhelyzetet meg kell hosszabbítani, de amire a kormány készül az közönséges államcsíny.

A Jobbik határozati javaslatot nyújtott be, amely lehetővé tenné a március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet, és a veszélyhelyzet alatt kihirdetett kormányrendeletek meghosszabbítását. Az ellenzéki párt ezt indokoltnak tartja, arra fel is hatalmazná a kormányt, hogy a március 19-éig kihirdetett rendeleteiben foglalt intézkedések hatályát június 30-ig meghosszabbítsa.

A kabinetnek a veszélyhelyzet elhárításáig hozott intézkedéseiről rendszeresen, az Országgyűlés ülésén – annak hiányában a házelnöknek és a képviselőcsoportok vezetőinek – kellene tájékoztatást adnia. A rendeletekben foglalt intézkedései érvényének meghosszabbítását május 31-ig felül kellene vizsgálnia és arról tájékoztatnia az Országgyűlést.

Az indoklás szerint az Országgyűlés csak konkrét rendeletek hatályának meghosszabbítására adhat felhatalmazást. A kormány március 21-én benyújtott tervezete azonban a veszélyhelyzet végéig – annak időbeli hatályának meghatározása nélkül – előre adna felhatalmazást, még meg sem született kormányrendeletek meghosszabbítására.

Azaz, a múltban meghozott döntéseket megerősíti, és elismerné, hogy minden, amit a jövőben hoznak meg, látatlanban megerősítést nyer!

Mivel különleges jogrendben sem függeszthető fel az Alaptörvény
alkalmazása, ezért a Jobbik úgy gondolja, hogy

a kormány által benyújtott törvényjavaslat teljesen alaptörvény-ellenes.Az ellenzéki párt szerint azt senki nem vitatja, hogy a veszélyhelyzetet meg kell hosszabbítani, de magyar emberek mindennapi életét nagyban korlátozó intézkedések fenntartását és azok szükségességét időnként felül kell vizsgálni.

Ha a rendkívüli helyzet az emberek védelme és egészsége érdekében indokolttá teszi, akkor ezt követően készek vagyunk újabb felhatalmazást adni a kormánynak. Azt viszont semmi nem indokolja, hogy Orbán Viktornak élethosszig tartó felhatalmazást adjunk.

A Jobbik szerint – a korábbi gyakorlatnak megfelelően – az Országgyűlésnek a veszélyhelyzet meghosszabbítását, valamint ennek során hozott szükséges intézkedéseket elegendő lenne egy Országgyűlési határozatban megerősítenie. Mint írták, az Orbán-kormány így járt el a 2010-es vörösiszap-katasztrófa, a 2013-as árvízhelyzet idején is.

Nem más, mint államcsíny

Előzőleg Jakab Péter pártelnök egy online sajtótájékoztatón azt  mondta, nemmel szavaz a kormánynak határozatlan idejű felhatalmazást adó törvényjavaslatra a Jobbik. Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra: korábbi veszélyhelyzeteknél 2-3 havi felhatalmazást adott a kormánynak a törvényhozás, amit indokolt esetben meghosszabbított.

Úgy vélte, Orbán Viktor addig szeretne rendeleti úton, parlament nélkül kormányozni, addig tartaná fenn a veszélyhelyzetet, amíg  kedve tartja, ha egy évig, akkor egy évig, ha tíz évig, akkor tíz évig.

Szerinte a kérdés csak annyi, indokolt-e élethosszig tartó felhatalmazást adni Orbán Viktornak a rendeleti kormányzásra, amire egy demokráciában „nem” a válasz. Közölte, ők nem a demokráciát, hanem a járványt szeretnék felszámolni, amihez nem korlátlan hatalomra van szükség korlátlan ideig, hanem védőfelszerelésekre, tesztre, szűrésre, maszkokra, kijárási tilalomra vagy éppen anyagi segítségre a bajba jutott családoknak.

A Jobbik elnöke azt mondta, úgy tűnik, Magyarország kormánya nem a vírust, nem a gazdasági válságot, hanem a demokráciát akarja karanténba zárni. Ami most történik Magyarországon, az – történelemtanárként is mondja – „nem más, mint közönséges államcsíny”, jelentette ki a Jobbik vezetője, hozzátéve, erre felelős politikus nem mondhat igent.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik