Belföld koronavírus

Benkő Tibor: péntektől katonák is lesznek az utcákon

Csütörtök reggeltől pedig a kiemelten fontos magyar cégeknél lesznek a honvédelmi irányító csoportok.

A honvédelmi miniszter az állami hírcsatornán este azt közölte, hogy péntek reggeltől katonák is lesznek az utcákon, nagyobb létszámban. Benkő Tibor bejelentette, az országot honvédelmi szempontból hét járőrkörzetre osztották, ahol a katonák megjelennek. Elsősorban azokon a településeken kell nagyobb katonai jelenlétre számítani, ahol most is van katonai alakulat.

A koronavírus-járvány miatt létrehozott Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport vezetője azt mondta, néhány száz olyan cég van, amelynél a honvédségnek szerepe lehet a biztonságos üzemelésben. Ezeknél már csütörtök reggel megjelennek a honvédelmi irányító csoportok.

Példaként említette az energetikai, a távközlési, a közlekedési és az egészségügyi szektort, de az infokommunikáció fenntartása is feladataik közé tartozik, így a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) is érintett lehet. Bár ennél jóval több van, eddig 140 vállalatot választottak ki. Ezekhez a cégekhez  néhány fős honvédelmi irányító csoportot küldenek, amiről az érintett vezérigazgatókat levélben tájékoztatta.

A rendőrség és a katasztrófavédelem munkatársai is szerepet kapnak az irányítócsoportokban, amelyek nyomon követik, koordinálják a vállalati munkát, rendszeresen jelentenek a minisztériumnak, az pedig az országos operatív törzsnek. Benkő Tibor közölte, a honvédelmi irányítócsoportok feladata kettős: a fizikai biztonság és a működőképesség feltételeinek biztosítása.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken jelentette be, hogy a koronavírus elleni védekezés keretében tíz akciócsoport áll fel, ezek egyike a létfontosságú vállalatokért felelős akciócsoport.
A Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezette létfontosságú vállalatok működéséért felelős akciócsoport feladata, hogy azokat a szolgáltató- és gyártókapacitásokat, közlekedési, energetikai, gyógyszeripari cégek munkáját koordinálja, amelyek működése a rendkívüli járványhelyzetben kiemelten fontos Magyarországon.

Kiemelt kép: Benkő Tibor honvédelmi miniszter kezében egy Bren 2-es gépkarabéllyal Kecskeméten, a MH 59. Szentgyörgyi Dezsõ Repülőbázisán február 27-én. MTI/Ujvári Sándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik