Belföld koronavírus

A földön, matracokon feküdtek az Uzsokiban a karanténba helyezett egészségügyi dolgozók

A 444.hu írta meg, hogy napokig megfelelő védőfelszerelés nélkül kezeltek egy nem tesztelt koronavírusos beteget az Uzsoki Utcai Kórházban, ahol emiatt karanténba került több mint egy tucat egészségügyi dolgozó. A lapnak több ott dolgozó is azt mondta, a beteg szerdán került be a kórházba, de a koronavírustesztet csak pénteken végezték el rajta, és pozitív lett.

Matracon feküdtek

A 24.hu részleteket is megtudott az Uzsoki kórházban karanténba zárt egészségügyi dolgozók körülményeiről. A karantént egy néhány ágyas kórteremben alakították ki, de egy idő után szűkösnek bizonyult, ezért az időközben húsz fősre dagadt, karanténba zárt egészségügyi személyzet egy részének földön, matracokon jutott hely.

Ők olyan egészségügyi dolgozók, akik kapcsolatba kerültek fertőzött betegekkel, de tünet híján nem tesztelték őket. Ennek ellenére nem otthoni karantént rendeltek el számukra, hanem a kórházban különítették el őket. Vagyis nem ellátásra tartották őket, hanem fogva – fogalmazott forrásunk, aki viszont kiemelte azt is, hogy a kórháznak nem volt más lehetősége. Azt a 444.hu-nak is elmondták, a kórház nagyon gyorsan és jól járt el. Azokat az egészségügyi dolgozókat, akik kapcsolatba kerültek a beteggel, és bent voltak, amikor pénteken megjött a teszt eredménye, azonnal elkülönítették, a többieket visszahívták.

Megjegyezte,

engem, és szerintem mindenkit, aki itt van, mélységesen felháborít, hogy a koronás beteggel kapcsolatba kerülő egészségügyi dolgozókat nem tesztelik.

Frissítés!

Válaszolt megkeresésünkre az intézmény, azt írták: a kórházban minden az aktuálisan érvényben lévő hivatalos egészségügyi protokoll szerint zajlik. „Mindent megteszünk a fertőzés terjedésének megállítása érdekében” – közölték.

Az RTL Klub vasárnapi híradójában olyan egészségügyi dolgozókról mutatott be videofelvételt, akik a karanténba helyezett betegeket ápolják. A felvételen látszik, hogy az orvosok és az ápolók érthetően feszültek és fáradtak. A felvételen a karanténban lévők azt sérelmezik, hogy egy szobában kell lenniük a frissen érkezettekkel, miközben az ápoló és az orvos arról beszél, hogy az egész kórház tele van és percenként jönnek az újabb betegek.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik