Belföld

Ezrek maradnak munka nélkül: a koronavírus miatt leállt a magyar filmipar

A koronavírus nagyon súlyos helyzetet teremtett a filmiparban, az amerikai szakemberek eltűntek az országból – írja a Portfolio. A lap rámutat, hogy évek óta meghaladja a 100 milliárd forintot a filmgyártásra költött pénz mennyisége: 2018-ban 333 film gyártását regisztrálták idehaza. A koronavírus miatt azonban lényegében leállt az iparág.

Az újságnak nyilatkozó Radnai Károly, a filmgyártáshoz kapcsolódó adótanácsadással foglalkozó OrienTax Adótanácsadó Zrt. partnere egyenesen úgy fogalmazott:

Drámai helyzet alakult ki az elmúlt napokban.

Szerinte a filmek, a sorozatok gyártása sérülékeny iparág. Ráadásul nagy az amerikai kitettsége: a rendező, a főbb szereplők, az operatőr is amerikai, a magyar cégek szinte csak szervezik a gyártást.  Éppen ezért amikor Donald Trump bejelentette a beutazási tilalmat az uniós országból, az amerikai szakemberek lényegében hazamenekültek. Azaz lényegében minden gyártás megállt.

Ez pedig rövid távon kilátástalan helyzetet teremt a produkciókon dolgozó 5-10 ezer embernek, akiknek többsége ráadásul megbízási díjas, azaz abban a pillanatban elvesztette jövedelmét, amikor a munkát leállították.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik