Belföld

Aki betegnek érzi magát, ne menjen templomba!

Azt kérik, a hívek mindenben működjenek együtt a hatóságokkal.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szerint most, a koronavírus miatt meghirdetett veszélyhelyzetben a templomok, mint a lelki feltöltődés. imádság helyei különösen is fontosak. A templomokat nem zárják be, de felelősen és körültekintően kell eljárni. A Magyar Kurír által idézett közlemény szerint azt kérik,

aki betegnek érzi magát, önmaga és mások védelmében érezze lelkiismereti kötelességének, hogy mielőbb orvoshoz forduljon, és ne menjen közösségbe. Különösen is figyeljünk idősebb embertársainkra.

Várható online miseközvetítés, szabadtéri szentmise, ahol lehet, más módon segítik kisebb közösségekben a templomi liturgikus ünneplést és az állami tévé is közvetít vasárnap szentmisét. Az egyház oktatási, szociális és egészségügyi intézményeiben követi  a hatósági előírásokat, és az MKPK azt kéri, a hívek is mindenben működjenek együtt, tartsák be az általános irányelveket, imáikban kérjék a

Teremtő Istenünkben bízva hitet, reményt és szeretetet,

és imádkozzanak a beteg és veszélyeztetettebb embertársaikért is.

A Magyar Kurír a közlemény kapcsán visszaidézte, hogy Erdő Péter bíboros, prímás kifejezte együttérzését a koronavírus-fertőzésben szenvedőkkel és arra buzdított, hogy mindenki tegyen meg mindent a járvány továbbterjedésének megakadályozásáért. illetve ezzel a fohásznak az kodjanak is elimádkozásával. .

Mindenható Urunk, atyáink Istene!

Hálát adunk neked a világért, amelyben lehetővé tetted az emberiség életét. Hálát adunk a teremtés egész gazdagságáért és csodálatos törvényszerűségeiért. Hálát adunk azért, hogy minden pusztító erő ellenére megmaradtunk, és képesek vagyunk arra, hogy világunkról és önmagunkról új és új felismerésekre jussunk.

Köszönjük, hogy egyénileg és közösségben is harcolhatunk megmaradásunkért és azért, hogy életünk egyre szebb és tartalmasabb legyen. De mindennél inkább köszönjük neked, hogy örök életre hívtál meg minket, és Krisztus Urunk megváltó halála és feltámadása által utat nyitottál nekünk az örök boldogságra.

Amikor olyan természeti csapások érnek minket, amelyek ellen a magunk erejéből teljesen biztos védelmet még nem találunk, átéljük, hogy végül is mindig a te kezedben van az életünk.

Alázattal kérünk, segítsd a tudomány embereit, hogy mielőbb megtalálják a mostani járvány ellenszerét! Adj a társadalmak vezetőinek éleslátást, hogy megfelelő intézkedésekkel gátat szabjanak a fertőzés terjedésének, segítsék a betegség megelőzését, leküzdését és a hatékony eszközök eljutását a rászorulókhoz. Adj irgalmat és örök nyugodalmat a betegségben elhunytaknak, adj a betegeknek gyógyulást, az orvosoknak és az egészségügy munkatársainak erőt és áldást bátor helytállásukhoz. Erősítsd bennünk a hitet, a bizalmat és a segítő szeretetet, hogy megadhassunk minden lelki és testi segítséget beteg embertársainknak és a gyászoló vagy aggódó hozzátartozóknak. Add, hogy felelős viselkedésünkkel mi is hozzájáruljunk a betegség terjedésének elkerüléséhez.

Bocsásd meg, Urunk, minden bűnünket, amit gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással elkövettünk!

Szentháromság, Egy Isten, irgalmazz nekünk!

Boldogságos Szűz Mária, Betegek Gyógyítója, könyörögj értünk!

Ámen.

 

 

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik