Belföld

Nem kért a felajánlott 9 éves börtönbüntetésből a Viking Sigyn kapitánya

Szerdán az előkészületi üléssel megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken a Viking Sigyn ukrán hajóskapitányának, Jurij C.-nek a büntetőpere.

Az előkészítő ülést eredetileg a Pesti Központi Kerületi Bíróságon tartották volna, de a nagy érdeklődés miatt áttették a mellette lévő Fővárosi Törvényszék Markó utcai épületébe. Úgy volt, hogy beengedik a sajtó munkatársait is, de a koronavírus miatti fertőzésveszélyre hivatkozva csak az előtte megtartott sajtótájékoztatón, valamint az előkészítő ülés elején lehettek jelen a tárgyalóteremben a média képviselői. Ezt követően egy másik teremből, kivetítőn lehetett figyelemmel kísérni a tárgyalóban történteket.

A bíróság értesítette a dél-koreai sértetteket és képviselőiket a mai ülésről, de ők napokkal korábban jelezték, nem fognak hazánkba utazni a koronavírus járvány miatt. Így a koreaiak közül ezúttal senki nem volt jelen. A tragédiában elhunyt magyar matróz szerettei azonban eljöttek a tárgyalásra.

A Jurij C. irányítása alatt álló szállodahajó tavaly május 29-én a Margit híd közelében ütközött neki a Hableány sétahajó hátsó részének, a kisebb hajót beforgatta maga elé, majd rövid ideig maga előtt tolta, végül pedig lenyomta a víz alá. Az elsüllyedt sétahajón 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreai személyt sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták a hatóságok, de egy negyven év körüli nő holtteste a mai napig nem került elő.

Jurij C. fehér ingben, pár perccel az előkészítő ülés kezdete előtt az ügyvédjével, Tóth M. Gáborral érkezett a bíróságra. Az előkészítő ülés érdemi részét adategyeztetés előzte meg. Mivel közel egy tucat ügyvéd volt jelen a sértetti és a vádlotti részről, ez több mint húsz percig tartott. Finoman szólva sem tűnt logikusnak, hogy ezt követően áttessékelték egy sokkal kisebb terembe a sajtómunkásokat, nagyjából ötven főt. Pláne, hogy ott ugyanúgy bárki megfertőzhette a másikat.

Miután mindenki áthurcolta a cókmókját és a kamerákat a sokkal kisebb tárgyalóba, negyed tíz után elkezdődhetett az előkészítő ülés érdemi része.

Az ügyész elmondta, hogy Jurij C. 2000 óta dolgozott a Vikingnél, és 1975-ben szerzett hajóvezetői képesítést Ukrajnában.

A vádlott 2019 tavaszától vezette a Viking Sigynt, így jól ismerte a hajót. Az előírás szerint indulás előtt végrehajtotta a biztonsági intézkedéseket, és azokat rendben is találta. 20 óra 57 perckor jelentkezett be rádión a Navinfó Budapesthez, majd  Passau felé vette az irányt.

Zuhogó esőben, éjszakai látási viszonyok között vezette a hajót úgy, hogy nagyjából ezer méterre lehetett előre látni. Eleinte 5,9 kilométeres sebességgel közlekedett, ám aztán gyorsítani kezdett. A vád szerint 10–11 kilométeres sebességgel haladt akkor, amikor 21 óra 5 perckor a jobb első hajólemezével nekiütközött a Hableánynak, amit ezt követően beforgatott maga alá.

Az ügyészség szerint a 64 éves ukrán férfi figyelmetlen volt, és legalább öt percig nem a hajó vezetésére koncentrált. (Ezt az állítást a védelem vitatta.) Vagyis ez volt az oka annak, hogy nem észlelte a Hableányt, nem tartotta be a biztonságos távolságot, illetve nem kezdeményezte a rádiókapcsolat felvételét. A vád szerint Jurij C.-nek szabad szemmel és a szállodahajó műszaki berendezésein is látnia kellett volna a Hableányt, amennyiben rendesen figyel. Az ügyész szerint az ukrán kapitány a 16-os csatornát használta közvetlenül az ütközés után, és csak később adott ki közleményt a balesetről. Ennek következtében csak percekkel később kezdhették meg kimenteni a Hableány vízbe zuhant utasait.

Fotó: Marjai János/24.hu

Az ügyész kilenc év börtönt és kilenc év hajóvezetéstől való eltiltást kért az ukrán férfira halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetés vétsége, valamint 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztása miatt, de csak abban az esetben, ha már az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, azzal, hogy leghamarabb a büntetése kétharmadának letöltése után szabadulhat.

Jurij C. azt felelte, hogy nem kíván élni ezzel a jogával, ezért a bíróság tárgyalásra tűzte az ügyet. Németh Leóna bírónő kérdésére, hogy kíván-e vallomást tenni, így felelt:

Jelen pillanatban nem készültem fel arra, hogy vallomást tegyek.

Az egészségét firtató kérdésre Jurij C. elmondta, hogy vesebetegsége van, és cisztákat találtak a szervezetében, két hét múlva kell kontrollra mennie.

Tóth M. Gábor, a vádlott védője komoly tanúbizonyítási indítványt terjesztett elő. Több mint egy tucat embert, köztük a Hableány elhunyt kapitánya és matróza hozzátartozóinak a bírósági meghallgatását kérte. Az ügyvéd szerint az ügyészség által indítványozott tanúkat kizárólag a közlekedési bűncselekményben hallgatták ki, ám a későbbi gyanúsításban, a 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásában nem. Tóth M. indítványozta még egy rádiószakértő, egy törzsőrmester és további szakértők meghallgatását is. Álláspontja szerint lehet, hogy jobb lett volna, ha tovább tart a nyomozás, példaként említette, hogy hiányos volt a korábbi nautikai szakvélemény, ezért újabb igazságügyi szakértők kirendelését kérte.

Az ügyvéd indítványozta a Hableány turistahajó átépítéséről és a műszaki adatairól szóló iratoknak a bekérését is, csakúgy, mint az elhunytakat vizsgáló halottszakértők meghallgatását, szerinte ugyanis csak így lehet megállapítani, hogy a 35 segítségre szoruló közül, hány ember volt még olyan állapotban egyáltalán, hogy ténylegesen lehetett volna segíteni rajtuk.

Az ügyvéd vitatta a vádiratnak azt a megállapítását, miszerint védence öt percig egyáltalán nem foglalkozott a hajó irányításával.

Az ügyész szerint számos tanú meghallgatása indokolatlan, ezért csak később, írásban nyújtják majd be az ezzel kapcsolatos álláspontjukat. Az eddig benyújtott indítványokról a bíróság harminc napon belül fog dönteni.

A hajóskapitány és a matróz hozzátartozóinak jogi képviselői, Gulyás Krisztián és Magyar György azt kérték, hogy a bíróság tekintsen el az áldozatok hozzátartozóinak kihallgatásától, mert az ügyben egyikük meghallgatása sem indokolt.

A bíróság fenntartotta Jurij C. bűnügyi felügyeletét. Az érdemi tárgyalás április 30-án a vádlott és a tanúk meghallgatásával kezdődik.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik