Belföld koronavírus

Gulyás: Válsághelyzetben az ellenfelekkel is szükség van partneri viszonyra

Rendszeres kapcsolattartást ígért a parlamenti frakciókkal a koronavírus-járvány ügyében a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely szerda este a Parlamentben tartott megbeszélés után.

Az egyeztetésen – amelyen tájékoztatást adtak a frakciók képviselőinek a kormány birtokában lévő információkról – minden parlamenti párt képviseltette magát.

Gulyás úgy fogalmazott: a mostani válsághelyzetben még az ellenfelekkel is szükség van partneri viszony kialakítására, ezért rendszeres lesz a kapcsolattartás a frakciók képviselőivel.

Ahhoz, hogy a kormány által meghirdetett veszélyhelyzet 15 napnál tovább maradjon hatályban, az Országgyűlés hozzájárulására is szükség lesz, ehhez is kérik a frakciók támogatását.

Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető közölte: a tervek szerint minden héten lesz egyeztetés; március 24-én kell döntenie az Országgyűlésnek, hogy – adott esetben – a veszélyhelyzet meghosszabbítható legyen. Meggyőződésük, hogy a politikai vitáknak a koronavírusügyben nincs helye, mondta.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese szintén a rendszeres egyeztetés fontosságát emelte ki. Minden olyan parlamenti lépést megtesznek, amire szükség van a járvány megelőzéséért, az emberek megsegítéséért – szögezte le.

Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese kifogásaik – köztük az iskolabezárások elmaradásának – hangoztatása mellett jelezte, támogatják a járvány megfékezésére tett intézkedéseket.

Koronavírus-vészhelyzet Magyarországon: megválaszoljuk a legfontosabb kérdéseket
Indokolt a veszélyhelyzet bevezetése? Miért pont 100 fő fölött nem szabad zárt téri rendezvényeket szervezni? Hova mehetünk, és hol vagyunk nagyobb veszélynek kitéve? Miért nem korlátozzák a tömegközlekedést?

(MTI, kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik