Belföld koronavírus

Sorra jelentik be az egyetemek az előrehozott tavaszi szünetet

Eddig többek között a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem, a Szent István Egyetem, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem és a győri Széchenyi István Egyetem közölte azt hivatalos honlapján, hogy március 12-re és 13-ra oktatási szünetet rendel el, továbbá március 16. és 20. között előrehozott tavaszi szünetet tartanak. A Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem ezzel szemben csak oktatási szünetet rendelt el csütörtökre és péntekre.

A jelek szerint tehát az egyetemek többsége várhatóan a tavaszi szünet előrehozásával reagál a kormány által kihirdetett veszélyhelyzetre, hogy legyen idejük felkészülni az ezt követő időszak oktatási tevékenységére, ami távoktatásban zajlik majd meghatározatlan ideig.

A BME egyébként azt is bejelentette, hogy augusztus végéig kitolják a tavaszi félévet, de a fent említett egyetemek közül más eddig nem hozott ilyen intézkedést.

Mindhárom intézmény közölte, épületeik a kormány határozatának értelmében visszavonásig nem látogathatók, és a következő napokra további tájékoztatást ígértek.

Amint más felsőoktatási intézmények is tájékoztatást adnak a döntésükről, frissítjük cikkünket.

Megrohamozták a boltokat a veszélyhelyzet kihirdetése után
Miután szerda délután veszélyhelyzetet rendelt el a kormány, rengetegen indultak el bevásárolni az ország különböző áruházaiba.

Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik