Belföld

Rétvári Bence: Indokolt a keresztény könnyűzene kormányzati támogatása

 Indokolt, hogy a keresztény könnyűzene kormányzati támogatást kapjon, hiszen olyan művészeti értékek születnek benne, amelyek a nem hívők számára is segítséget jelenthetnek az igazság és a boldogság keresésében

– mondta Rétvári Bence Budapesten a Szikra Projekt sajtótájékoztatóján.

„A Szikra Projekt a magyar keresztény könnyűzene erősödését, szakmai fejlődését szolgálja. Bízunk abban, hogy segítségével minél több tehetséges fiatal kerül reflektorfénybe” –  mondta az Emmi parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy az állam elköteleződése hosszú távú a hazai keresztény könnyűzenei élet támogatására. 

Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára kiemelte: a Szikra Projektre 160 millió forintos támogatást tudtak felhasználni.

A Szikra Projekt szakmai munkáját Horváth Gergely rádiós szakember, Bolyki György zenész, Gável Gellért zenész, Lackfi János költő, Madarász Isti rendező és Mező Misi zenész közreműködésével felügyelik.

Bolyki György, a Szikra Projekt vezetője kitért arra, hogy a Szikra Akadémia tehetségkutatással, induló előadók, már befutott alkotók támogatásával, szakmai rendezvények szervezésével foglalkozik. Emellett öt városban – Budapesten, Debrecenben, Pécsett, Szegeden és Tatán – tartanak tehetségkutatókat.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.