Belföld

Megölte az apját és annak élettársát, kijött a börtönből és megfojtotta a párját

Hétfőn az előkészületi üléssel megkezdődött annak a zalai férfinak a büntetőpere, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte az élettársát tavaly júniusban. Az 51 éves férfi húsz évet töltött korábban börtönben azért, mert megölte az apját és annak élettársát.

A férfi egy évvel a 2017-es szabadulása után ismerkedett meg a későbbi áldozatával egy zalaegerszegi hajléktalanszállón, akivel élettársként tekintettek egymásra. Sokat italoztak, ha tehették, az éjszakákat a szabadban, a zalaegerszegi parkerdőben töltötték.  Tavaly júniusban egy szintén hajléktalan férfival hármasban italoztak.

Az esti órákig közel 6 liter bort ittak meg. Este hét után elindultak a Parkerdő irányába. A férfi azonban felhúzta magát, hogy párja nehezen közlekedik az ittassága miatt. Ütlegelni kezdte az asszonyt, aki jajgatott, majd leült, lefeküdt a fűbe. Élettársa ettől még indulatosabb lett és rugdosni kezdte a fejét, ezt észlelve egy járókelő rá is kiabált.

Ezután a Parkerdőben a játszótér egyik padjánál ültek le és tovább italoztak, majd sötétedés után elindultak alvóhelyük felé. A továbbra is botladozva közlekedő nőt a férfi  vezette, azonban az asszony ismét elfeküdt a földön, ezért a férfi újra bántalmazta.

Ezután a börtönből szabadult férfi  elvonszolta a nőt egy ivókútig, ahol vizet engedett a fejére, mire valamelyest magához tért. Miután továbbindultak a férfi ismét rúgta, ütötte a nőt. Ekkor az ismerősük odalépett a földön fekvő nőhöz, s attól tartva, hogy életét veszthette, segítségért indult. Ezt követően a vádlott tovább bántalmazta a nőt, majd megfojtotta. Az asszony holttestét végül járókelők fedezék fel.

Az újabb gyilkossággal gyanúsított férfi a hétfői előkészítő ülésen elismerte, hogy “egyszer-kétszer” megrugdalta a nőt, de tagadta a gyilkosságot. Szerinte három tettes volt, akik velük italoztak, de ezt a nyomozás során nem merte elmondani, mert az általa megnevezett két férfi és egy nő megfenyegette, hogy megöli.

Fotó: Illusztráció

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik