Belföld

Villanyórásnak adta ki magát a huszonöt idős embert lehúzó bűnszövetség nyolcadik tagja – videó

A Békés megyei rendőrök Borsod megyében elfogtak egy férfit, akit azzal gyanúsítanak,  közüzemi szolgáltatók munkatársának adta ki magát a társaival és nyolc megye tizenöt településén vitték el az idősek megtakarított pénzét.

Tavaly július végén egy férfi több százezer forintot vitt el egy muronyi nyugdíjastól. Az áramszolgáltató munkatársának adta ki magát, és rávette az idős embert, hogy engedje be, mert le kell olvasnia a villanyórát. Azt is mondta neki, hogy túlfizetése van, de nagyobb címletű pénzt hozott, ezért vissza kellene adni belőle.

Megfigyelte, hogy a 85 éves férfi hol tartja a pénzét, majd elérte, hogy egy rövid időre egyedül maradhasson a lakásban, így fosztotta ki a nyugdíjast. Ugyanezen a napon a gyanú szerint ugyanez a férfi egy másik muronyi idős embert is megkárosított úgy, hogy a vízszolgáltató munkatársaként mutatkozott be.

A Békési Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói több megyére kiterjedő adatgyűjtést, nyomozást folytatnak. Ennek eredményeként tavaly szeptember közepén Ócsán elfogták a Muronyban elkövetett bűncselekmények gyanúsítottját, az edelényi Cs. Norbertet. Azon a napon három társa is őrizetbe került.

Az elmúlt hónapokban a Békés megyei rendőrök további három, majd Borsod-Abaúj-Zemplén megyében még egy gyanúsítottat fogtak el. A nyolctagú bűnszövetség tagjai a gyanú szerint nyolc megye 15 településén 25 bűncselekmény követtek el. Szervezetten fosztogatták az időseket. Különböző közüzemi szolgáltatók munkatársának adták ki magukat, így jutottak hozzá a megtakarított pénzükhöz.

A most elfogott 37 éves miskolci L. Krisztiánt őrizetbe vették. A rendőrség tovább vizsgálja, hogy a gyanúsítottak összesen hány bűncselekményt követhettek el, illetve lehetnek-e további tagjai a bűnszövetségnek. Ide kattintva elolvashatja, hogyan kell segíteni az idős hozzátartozóinak és barátainak abban, hogy ne váljanak áldozattá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik