Belföld

Öt év nyolc hónapot kapott az afgán, aki megerőszakolt egy nőt a gyroszos mosdójában

Öt év nyolc hónap börtönre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt az afgán fiatalembert, aki 2018 szeptemberében megerőszakolt egy nőt egy gyroszos mosdójában. A bíróság hat évre kiutasította a férfit Magyarország területéről.

Az ítéleti tényállás szerint a nő a hajnali órákban egy budapesti török gyorsétkezde személyzeti mosdóját vette igénybe az ott dolgozó elkövető engedélyével. A férfi eközben folyamatosan zaklatta, majd a mosdóba bejutva megerőszakolta. Az ügyészség szexuális erőszakkal vádolta meg a férfit, aki e mellett kétrendbeli szeméremsértés vétsége miatt is bíróság elé kellett hogy álljon.

A tárgyalás során a férfi azzal védekezett, hogy a szeméremsértéseket nem ő követte el, a szexuális erőszakkal kapcsolatban pedig azt állította, hogy nem történt erőszak, a nemi aktus közös megegyezéssel jött létre. A lány azért tett feljelentést, mert az aktust követően megzsarolta őt, hogy fizessen 150 ezer  forintot, vagy adja át a mobiltelefonját. Ellenkező esetben feljelenti őt a rendőrségen azzal, hogy megerőszakolta. A férfi felajánlotta, hogy ha másnap ismét találkoznak, átadja a pénzt, de ezt a lány nem fogadta el.

A bíróság életszerűtlennek, abszurdnak tartotta a férfi védekezését, mert a lánynak semmilyen előnye sem származott volna a hamis feljelentésből. A nő vallomását támasztották alá a tanúk vallomásai és az egyéb nyomozati anyagok is. Emellett az áldozaton még a bizonyítási eljárás során is láthatóak voltak a traumatizáltság jelei.

A szeméremsértésekkel kapcsolatos vádpontokban a bíróság szintén az áldozatok vallomásait fogadta el, akik a büntetőeljárás során egyértelműen felismerték a támadójukat.

A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfi három bűncselekményt követett el, az éjszakai elkövetést, valamint azt, hogy hasonló cselekményeket követett el sorozatosan. Enyhítő körülményként vette figyelembe a férfi büntetlen előéletét és az időmúlást.

Az ügyészség súlyosításért, az elkövető és a védelem felmentésért fellebbezett. A bíróság szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt fenntartotta a férfi letartóztatását, amiért az afgán férfi és a védelem fellebbezést jelentett be, így erről is a másodfokú bíróság hoz majd döntést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik