Belföld

Szarvasi polgármester: Elnézést kérek, kutya bunkó voltam

Elnézést kérek, kutya bunkó voltam, akik ismernek tudják, hogy nem ilyen a modorom, és én is tudom, hogy ilyet nem illik mondani sem nyilvánosan, sem máshogy

– mondta az atv.hu-nak Babák Mihály szarvasi polgármester, aki egy ülésen, miután arra kért egy ellenzéki képviselőnőt, hogy hajoljon közelebb egy mikrofonhoz, közölte, hogy „nem rakom a számba, ez nőnek jobban áll, mint nekem, úgyhogy nem csinálom”.

Szarvas fideszes polgármestere nem rakta a szájába a mikrofont, mert az szerinte nőnek jobban áll
Babák Mihálynak láthatóan tetszett az általa poénnak vélt félmondat.

A polgármester később megismételte mindezt, a képviselőnőt pedig fülorvoshoz küldte.

Babák az atv.hu-nak azt mondta, az ülésen nem sérelmezték a megjegyzését, amit egyébként nagyon ostobának tart, de mint mondta, általában jó hangulatban telnek az ülések, „szoktak tréfálkozni”.

A városvezető arról is beszélt, hogy ugyan az nem hallatszik a felvételen, de ő úgy hallotta, hogy a képviselő azt mondta neki, hogy „tegye közelebb a mikrofont, és ha másként nem megy a hangosítás, vegye a szájához, vagy a szájába”.

A szarvasi polgármester elmondása szerint másnap beszereztek új mikrofonokat, hogy máskor ne forduljon elő, hogy nem hallják, amit a másik képviselő mond.

Babák közölte, hogy ami történt nem a stílusa, és most mindenkitől elnézést kér, akit megbántott volna a megjegyzésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik