Belföld koronavírus

Hárman voltak karanténban az egri kórházban koronavírus gyanújával

Három embert helyeztek karanténba az elmúlt napokban az egri Markhot Ferenc Kórházban – tudta meg a 24.hu. A kórház megkeresésünkre azt írta, az első beteget negatív mikrobiológiai eredményt követően csütörtökön hazaengedték. A másik két betegről pénteken jött meg a vírusszerológiai eredmény, ami mindkét esetben negatív, így ők is elhagyhatják ma a karantént. Jelen pillanatban koronavírus gyanús beteg nincs az egri Markhot Ferenc Kórházban – írták.

A kórház kiemelte, az esetek nem hozhatók összefüggésbe az egri vízilabdacsapattal. Mint ismert, a ZF-Eger férfi vízilabdacsapata múlt hétvégén az észak-olaszországi Brescia városában játszott, amely a koronavírus-járvány miatt karantén alá vont térség közvetlen közelében van. Az egri pólósokat csak rövid orvosi ellenőrzésnek vetették alá a budapesti reptéren, majd szabadon távozhattak Egerbe. Kedd este pedig a csapat a Bitskey Aladár Uszodában edzhetett. Az uszodát végül szerda reggel bezárták a teljes vízcseréig és fertőtlenítésig.

Újbóli megkeresésünkre, amiben arról érdeklődtünk, a korábban karanténba helyezettek miért voltak fertőzésgyanúsak, az intézmény még nem válaszolt.

Azt azonban megjegyezték, hogy a kórház – az Országos Tisztifőorvos által elrendelt, február 25-én aktualizált eljárásrendnek megfelelően – felkészült az esetek fogadására, és 0-24 órás infektológiai és vezetői készenlét is működik a kórházban.

Kiemelt kép: Komka Péter / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik