Belföld

Tótkomlósi tömegszerencsétlenség: a sofőr, a vizsgabiztos és a busz tulajdonosa is gyanúsított

A rendőrség szerint műszaki hiba és szabálytalanság okozta azt az autóbusz-balesetet, amelyben 34 munkás sérült meg 2017-ben Tótkomlósnál. A busz tulajdonosát, üzembentartóját és egy vizsgabiztost foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel, a sofőrt pedig közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítják.

A munkásokat szállító busz 2017 október 6-án Tótkomlós és Kaszaper között egy balra ívelő kanyar után először lement a jobb oldali útpadkára, onnan a sofőr visszakormányozta az útra, ezután a jármű a bal oldalon tért le az útról, több fának nekiütközött, majd az oldalára borult.

A balesetben húszan súlyos, tizennégyen pedig könnyű sérülést szenvedtek, öt súlyos sérültnek maradandó fogyatékossága keletkezett. A nyomozás során kirendelt igazságügyi műszaki szakértők megállapították, hogy az autóbusz műszaki állapota nem felelt meg az előírásoknak.

A járművet a baleset előtt egy hónappal vizsgáztatták le egy cég szegedi telephelyén. A szakértői vélemények szerint a balesetet okozó műszaki hibák nem a vizsgáztatás után keletkeztek, már a vizsga időpontjában is fennálltak, felismerhetőek voltak. A jármű a közúti közlekedésre alkalmatlan volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik