Belföld

200 milliót trükközött el egy vallási közösség, szökésben van a vezetője

A Somogy Megyei Főügyészség Közjogi Szakága pert indított egy Kaposvár környéki faluba bejegyzett, de évek óta nem működő vallási egyesülettel szemben azért, hogy a Kaposvári Törvényszék állapítsa meg annak megszűnését.

A vallási egyesület eredetileg egyházként jött létre, de tényleges célja egy piaci alapon működő idősotthon fenntartása volt. Az egyházakról szóló új törvény hatálybalépésével az egyház vallási tevékenységet végző egyesületté alakult át, azonban a kiemelt állami normatív támogatások nélkül a szervezetet és az általuk fenntartott intézményt már nem  működtették.

Az egyesület a működését beszüntette, ennek ellenére a mai napig vallási egyesületként szerepel a civil szervezetek nyilvántartásában, bejegyzett székhelyén azonban nem lelhető fel, és képviselőjének megbízatása is lejárt.

Az ügyészség kereseti kérelmében a vallási egyesület megszűnésének megállapításán és az egyesület nyilvántartásból történő törlésén túlmenően kényszer-végelszámolási eljárás lefolytatására tett indítványt, mivel ilyen esetben – a hitelezői igények kielégítése után – a vallási közösség vagyona az állam tulajdonába kerül és azt közcélú tevékenységre kell fordítani.

A vallási közösség lejárt megbízatású vezetője ellen büntetőeljárás indult, mivel az egyesület gazdálkodása olyannyira átláthatatlan volt, hogy emiatt több mint 200 millió forint állami normatív támogatás felhasználása nem volt nyomon követhető. A számvitel rendje megsértésének bűntette miatt indult büntetőeljárás jelenleg azért van felfüggesztve, mert az elfogatóparanccsal körözött férfi elrejtőzött a hatóságok elől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik