Belföld

13 év fegyházat kapott a volt barátnőjét bosszúból megfojtó kapuvári férfi

Tizenhárom év fegyházra ítélte előre kitervelten elkövetett emberölés miatt azt a kapuvári férfit, aki féltékenységből végzett a volt barátnőjével 2018 nyarán.

Az áldozat 2014 óta volt a barátnője B.Gábornak. A nő 2018 áprilisában szakított vele, de ezt követően is tartották a kapcsolatot. A férfi nem tudta elfogadni a szakítás tényét, ezért az egyik júliusi este megjelent a nőnél, aki egyedül volt otthon.

Magával vitt egy dróthuzalt, madzagot és késeket azzal a szándékkal, hogyha a nő nem békül ki vele, akkor megöli. A volt barátnője buliba készült, és ismét közölte a férfival, hogy nem akar békülni. Ezen ismét összeszólalkoztak. B. Gábor ekkor az előszobában várakozó nő háta mögé lépett, majd a magával hozott fém dróthuzalt hátulról a nyakára hurkolta és a fojtogatni kezdte a kezében lévő dróttal.

A nő megpróbált kiszabadulni a szorításból, de a férfi több percen át szorította a nyakát a dróthuzallal, így végül eszméletét vesztve a földre esett. A férfi épp a nő fölé hajolt, hogy ellenőrizze az állapotát, amikor hazaért a lány édesapja, aki a nyitott bejárati ajtónál meglátta, hogy lánya eszméletlen állapotban a földön hanyatt fekszik.

A szomszédban lakó ápolónőt hívta segítségül, aki megpróbálta a lányt újra éleszteni. A férfi eközben a házban, illetve az udvaron idegesen fel-alá járkált. A kiérkező mentők újraélesztették a nőt, és eszméletlen állapotban kórházba vitték, ahol pár nappal később meghalt. B. Gábor már a korábbi előkészületi ülésen bocsánatot kért az áldozat hozzátartozóitól. Azt mondta, hogy nagyon bánja, ami történt és nem volt szándékában megölni a volt barátnőjét. A lány édesapja azonban nem fogadta el a bocsánatkérését. Mint mondta, neki nagy szíve van, de ez olyan dolog, amit nem lehet megbocsátani.

A bíróság ítéletének indokolása szerint azonban a támadott testtájék, az elkövető kijelentései, az elkövetés után tanúsított magatartása, valamint egyebek között a motívum alapján lehet elhatárolni azt, hogy az elkövető szándéka testi sértés okozására vagy emberölésre irányult-e. A férfi által támadott testtájék a sértett nyaka volt. A nyak fél perces szorítása általában elég ahhoz, hogy az embernél eszméletvesztés következzen be, azonban ebben az esetben a szakértői vélemény alapján minimálisan három-négy percen át tartó szorítás történt, amely miatt a nőnél olyan visszafordíthatatlanul oxigénhiányos állapot következett be, hogy pár nap múlva a kórházban meghalt.

A támadó az elkövetés után nem nyújtott segítséget a nőnek, annak ellenére, hogy az ápolás idején a helyszínen tartózkodott. A bíróság az előre kiterveltség, mint minősítő körülmény vizsgálata vonatkozásában hangsúlyozta, nincs szükség arra, hogy az elkövető hosszú ideig tervezzen. Azt kell mérlegelni, hogy az elkövetés módját, idejét, körülményeit végig gondolja-e az elkövető, amelyhez rövid idő is elegendő. A férfi pedig azzal az elhatározással ment el volt barátnőjéhez, hogy rávegye kapcsolatuk folytatására, és amennyiben a lány elutasítja, abban az esetben megfojtja.

Ennek érdekében az otthonában magához vett drótot, madzagot és késeket, ez utóbbiak használatát azonban később elvetette, mert alkalmazásuk szerinte túl durva. Az előre kiterveltség csak egyenes szándékkal megvalósítható elkövetési mód, amely a lefolytatott bizonyítás alapján ugyancsak megállapítható.

A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a férfi elmeállapotát, amely enyhe fokban korlátozta a beszámítási képességét, a későbbi megbánását, részleges beismerését és büntetlen előéletét, bár a bűncselekmény jellegére tekintettel ez utóbbit csak kisebb súllyal. Súlyosító körülmény volt ugyanakkor, hogy kihasznált azt, hogy megbízott benne a volt barátnője, aki gyengébb fizikumú volt nála.

Az ügyész korlátozott fellebbezést jelentett be a büntetés mértékének súlyosítására, az elkövető teljes körben fellebbezett az ítélet ellen, míg a védője három nap gondolkodási időt tartott fenn a nyilatkozatának megtételére.

Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik