Belföld

Akció közben fogták el a nógrádi sorozatbetörőket

Elfogták a szécsényi nyomozók azokat a sorozatbetörőket, akik már hónapok óta keserítették a nógrádiak életét.  A 47 éves H. József és a 32 éves B. Attila október vége és február közepe között között Salgótarján, Nógrádsipek és Szécsény belterületén két családi házba és egy telephelyre, valamint Szügy külterületén további négy hétvégi házba tört be.

Az ingatlanokból nagy összegű készpénzt, eurót és dollárt, nagyobb értékű használati tárgyakat, elektronikai eszközöket, szerszámgépeket és háztartási eszközöket lopott el.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága, valamint a Szécsényi és a Balassagyarmati Rendőrkapitányság munkatársainak együttműködése eredményeképp beazonosították a két férfit, akiket a rendőrök múlt szombaton Szügy külterületén tetten értek és elfogtak. A rendőrök a házkutatások során az eltulajdonított tárgyak egy részét megtalálták és lefoglalták.

A szécsényi nyomozók H. Józsefet és társát is őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat, melyet az illetékes bíróság el is rendelt. A rendőrök vizsgálják, hogy a két férfi további hasonló jellegű bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható-e.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik