Belföld

Tizennyolc évet kapott a két újszülöttjét megfojtó sárkeresztúri nő

Már az előkészületi ülésen ítéletet hozott a Székesfehérvár Törvényszék annak a sárkeresztúri nőnek az ügyében, aki két új szülöttjét is megfojtotta három éven belül.

A 24 éves nő 2016 őszén lett várandós a barátjától, akinek később azt mondta, hogy spontán elvetélt.  2017 májusában barátja üresen maradt házában megszülte életképes leánygyermekét, majd megfojtotta és a holttestet a ház előtti szeméttárolóba dobta.

A nő 2018 nyarán ismét várandós lett az akkori barátjától, de ezt előtte és a környezete előtt is eltitkolta, terhesgondozáson nem vett részt, orvosi ellátásban nem részesült. 2019 márciusában barátja nevelőapjának ingatlanán, egy melléképületben ismét életképes leánygyermeket szült.

A nevelőapjánál aludtak, amikor az apa arra ébredt, hogy nincs mellette a barátnője. Kiment a teraszra, és akkor látta, hogy a nő kinn cigizik. A lány azt mondta neki, hogy görcsöl a hasa és vigye haza, mert megjött a havi menzesze.

Az apa megnyugtatta párját, hogy hamarosan megérkezik a fodrász, levágja a haját és utána hazaviszi. Hajvágás közben azonban a nő egyik pillanatról a másikra eltűnt. Még a szomszédnál is keresték, de sehol nem találták.

Nem sokkal később a  lány egy véres papucsban sétált fel a teraszra. Az apa kérdezte tőle, mi történt, amire a nő azt felelte, semmi gond nincsen, csak “nagyon megjött, így szokott megjönni”. Az apa rögtön szólt az apjának, közben testvérével hívták a mentőket. A lány ekkor nagyon megijedt, és könyörögni kezdett a párjának, hogy mondják vissza a mentőt, amit meg is tettek.

A lány közben lezuhanyzott, majd az apa és testvére hazavitték Sárkeresztúrra. A kocsiban a férfi többször is kérdezte párját, hogy minden rendben van-e, amire ő csak nevetve igent mondott. A férfi, miután párját hazavitték, egy autósboltba ment és nagyjából fél 11 felé érkezett haza. A nagypapa közben kiment az udvarra, hogy összevágják a fát, és hátrament, a régen disznóólként funkcionáló, de most fatárolóként használt fészerbe. A borzalom ekkor tárult a nagypapa elé. Egy bevásárló kosárban, vékony csővel a nyakán, egy mozdulatlan lány csecsemőt talált.

A papa azonnal visszaszaladt a házba és csak annyit tudott mondani, hogy : “…itt valami nagy baj történt…” Közben a telefonon értesített anyuka folyamatosan tagadta és lehülyézte párját, mondván, hogy semmi nem igaz. A család azonnal értesítette a rendőröket. Amikor kiérkeztek, akkor ismerte be a nő, hogy reggel ő szülte a gyereket.

Az ügyész életfogytiglant kért a két babájával is végző nőre, de a bíróság ennél enyhébb döntést hozott. A beismerő vallomást tevő nőt 18 év fegyházra ítélték több emberen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt. Az ügyész súlyosításért, a nő és védője enyhítésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik