Belföld

Egy fideszes polgármester száll szembe a kormány adóterveivel

Tévedés azt hinni, hogy az iparűzési adó esetleges jelentős csökkentése az önkormányzatoknak rossz. Valójában az embereknek rossz… a városok polgárainak káros, a gazdaságnak pedig zsákutca, hiszen nem vezethet tartós növekedéshez, ami rossz az embereknek.

–        írja Facebook-bejegyzésében Cser-Palkovics András Székesfehérvár fideszes polgármestere. Megszólalásának alapja, hogy a Versenyképességi Tanács nemrég azt javasolta, hogy írják át a helyi iparűzési adóra (hipa) vonatkozó szabályokat, hogy az adót fizető cégek az értékcsökkenést és a kutatás-fejlesztésre fordított költésük ötszörösét írhassák le az adóalapból.

„A sajtóban Parragh László kamarai elnök által napok óta hangoztatott javaslatai hibásak, az érintett településeknek és térségüknek egyaránt károsak. A Tanács tagjai bizonyára értenek a gazdasághoz, de minden tiszteletem mellett is biztosan nem értenek az önkormányzatok finanszírozásához, és az a gyanúm, hogy nem ismerik az emberek mindennapi, jogos igényeit sem”

– írja reakciójában Cser-Palkovics András.

Így folytatja:

Az önkormányzat ugyanis nem magáért van, adóbevételeit a városra, annak polgáraira és a gazdasági környezet folyamatos fejlesztésére költi. Ebből működtetjük a várost, biztosítjuk a szolgáltatásokat, látjuk el az üzemeltetési feladatokat és fejlesztünk. Nincsenek ugyanis pénzverdék a városházák pincéjében. Vannak azonban HELYI adóink. Ezekből a legjelentősebb bevételt az iparűzési adón keresztül a helyi gazdaság biztosítja, pontosabban az abban dolgozó emberek termelik meg.

A székesfehérvári polgármester így összegez:

Meggyőződésem tehát, hogy a helyi adórendszerbe ilyen hirtelen és előkészületlenül belenyúlni nem szabad. A gazdaságnak komoly segítséget nem jelentene, a helyi társadalomban azonban nagyon komoly konfliktusokat eredményezne.

A polgármester szerint a most javasolt intézkedések hatása beláthatatlan. Meghaladhatja az évi 2-3 milliárd forint kivonását Székesfehérvárról.

Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik