Belföld

A megyei önkormányzatok 5 milliárdjából lényegében csak politikusokat tartunk el

A megyei önkormányzatok költségeit és feladatait tekintette át elemző cikkében a G7, és arra a konklúzióra jutott, hogy a „megyei önkormányzatok megszüntetése eléggé úgy néz ki, hogy semmilyen érzékelhető hatással nem lenne a mindennapi életre, viszont közel ötmilliárd forintot lehetne ezzel megtakarítani”.

Ezt az állítást pedig azzal támasztják alá, hogy a „megyei önkormányzatok 2018-ban 4,7 milliárd forintot költöttek el, és ez szinte teljesen egészében a képviselők fizetésére és a szervezetek működésére ment el. Sőt, még a fizetések is nőttek, pedig a megyei önkormányzatok feladatai, és ezzel a költségvetésük folyamatosan olvadt lefelé”. A korábbi feladatokat, például a megyei oktatási és egészségügyi intézményeket ugyanis „átvette az állam, viszont az ezeket korábban működtető bürokrácia a jelek szerint megmaradt”.

Ezek után persze kérdés, hogy mire, kiknek jó, hogy egyáltalán léteznek megyei önkormányzatok? A cikkből kiderül, mi a lényeg:

hogy jól fizetett állásokat biztosítson a vidéki politikusoknak.

Kiemelt kép: A Hajdú-Bihar megyei Megyeháza épülete Debrecenben 2020. február 12-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik