Belföld

Schiffer András és Vágó Gábor továbbra is milliós megbízásokat kap az LMP-től

Az LMP parlamenti frakciójának megbízásait tekintette át a hvg.hu, és talált rajta egy-két érdekes pontot.

  • Vágó Gábor például 2018 májusa óta számláz például „PR-tevékenység és kommunikációs tanácsadás címen a frakciónak. Ő LMP-ből 2014-ben négy év képviselőség után kilépett, majd 2018 elején tért vissza. Legújabb szerződése 2020 júniusáig szól, megbízásai összértéke ezzel eléri a 7,78 milliót.
  • Schiffer András irodájával ebben a ciklusban is folyamatos szerződésben állt a képviselőcsoport. Eddig 9,35 millió forint értékben kötöttek vele megbízást személyhez fűződő jogok védelmével, információszabadsággal összefüggő és közigazgatási ügyekben való jogi képviselet ellátására.
  • Zaránd Péter, egykori Momentum-alapító neve is szerepel a szerződésesek listáján. Ő kommunikációs és menedzsment tréning címen számlázott a frakciónak. Utóbbi, 1,5 millió forintos megbízása éppen egybeesett a tavalyi EP-választási kampánnyal, amikor Zaránd az eleinte az LMP által is támogatott független főpolgármester-jelölt, Puzsér Róbert kampányfőnöke volt.
  • Jogi tevékenységre 25 millió forintot fizetett eddig az LMP-frakció: a legtöbbet foglalkoztatott ügyvéd az Átlátszó portált működtető Átlátszó.hu Közhasznú Nonprofit Kft.-ben résztulajdonos Sepsi Tibor.

További megbízások a hvg.hu cikkében találhatók.

Kiemelt kép: Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik