Belföld

Elkészült a kormány mesterséges intelligencia stratégiája

Hamarosan elérhető lesz a kormány.hu-n.

Elkészült a Mesterséges Intelligencia Sstratégia, amely a mesterséges intelligencia  térhódításával jelentkező technikai és a humán-tudomány területére tartozó kérdésekre keres választ – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter hétfőn Veszprémben.

Palkovics László a Pannon Egyetemen tartott előadásában kiemelte: a mesterséges intelligencia használata számos erkölcsi és társadalomtudományi kérdést von maga után, például azt, hogy a természetes intelligenciát mennyiben fogja háttérbe szorítani. Kitért arra is, hogy a várakozások szerint a mesterséges intelligencia használata 2030-ban 14 százalékkal, azaz mintegy 7 ezer milliárd forinttal járul majd hozzá a GDP-hez.

A kormány jóváhagyását követően a kormany.hu-n is megismerhető lesz a Mesterséges Intelligencia Stratégia.

A miniszter szerinte a kreatív ipar részeként működő mesterséges intelligencia térhódítása felveti a kérdést, hogy veszélyként vagy lehetőségként tekintsünk-e erre a folyamatra. Lehetőséget adhat az ember számára például arra, hogy olyan dolgokkal töltse az időt, amellyel nagyobb hozzáadott értéket tud előállítani.

Palkovics László a jövő mobilitási kérdéseiről és kihívásairól szólva arról beszélt, hogy a MI közlekedésben való alkalmazása kiküszöböli az emberi tévedéseket, kényelmes, időtakarékos utazást biztosít, valamint hozzájárul az üzemanyag fogyasztás csökkentéséhez is. Hozzátette: felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy el szabad-e venni a vezetés élményét az önvezető autók tulajdonosaitól, valamint nem elhanyagolható kérdéskör az sem, hogy mi lesz a döntés alapja, amikor egy veszélyes közlekedési helyzetben két rossz döntés között kell választani.

A Mesterséges Intelligencia Stratégián több mint kétszáz intézmény és cég dolgozott,.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik