Belföld

Májustól minden kormányablakban lesz jelnyelvi szolgálgatás

A hallássérültek így akadálymentesen intézhetik az ügyeiket.

Jelenleg kilencven kormányablakban érhető el a Kontakt jelnyelvi szolgáltatás, várhatóan májusra valamennyi kormányablakban és okmányirodában akadálymentesen intézhetik ügyeiket a hallássérültek – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten.

Uzsák Katalin a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) rendezvényén elmondta: a kormányablakok kialakításánál alapvető szempont volt az akadálymentesség. A mozgássérülteknek rámpákat és lifteket építettek, a vakok és gyengénlátók ügyintézését speciális burkolat és hangos térkép segíti, a siketek és nagyothallók számára pedig a jelnyelvi szolgáltatást nyújtó Kontakt biztosítja a hozzáférést a szolgáltatáshoz.

Hozzátette: a Kontakt szolgáltatást 2017-ben vezették be tesztüzemben, és ma már kilencven kormányablakban érhető el. Közölte: 350 tabletet szereztek be, ezek beüzemelése után, április-májusban már minden kormányablakban, illetve okmányirodában igénybe vehető lesz a jelnyelvi szolgáltatás.

A Sinosz hétfőn tartotta a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével és a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetével közös, a látás- és hallássérültek online infokommunikációs akadálymentesítését célzó, tavaly év végén lezárult projektjének bemutatóját.

Az 1,4 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatású projekt 2018. január 1-jén indult és tavaly december 31-én zárult. Ebben a Sinosz a Kontakt jelnyelvi tolmácsszolgáltatás informatikai rendszerét fejlesztette tovább, az MTA Nyelvtudományi Intézete jelnyelvi szótárt készített, az MVGYOSZ pedig a látássérülteknek készített Távszem szolgáltatást fejlesztette.

A Kontakt szolgáltatás lényege, hogy a regisztrált siket és nagyothalló ügyfelek munkanapokon 8-20 óra között bármikor jelnyelvi távtolmácsolást vehetnek igénybe egy tablet vagy PC és élő internetkapcsolat segítségével. A legtöbben ügyeik önálló intézéséhez, munkavállaláshoz használják a kommunikációs akadálymentesítés ezen formáját. A jelnyelvi tolmács segítségével kapcsolatot tudnak létesíteni bárhonnan az országból vagy személyes beszélgetéshez kérhetik a Kontakt közreműködését. Vészhívásra a nap 24 órájában rendelkezésükre áll a szolgáltatás. A szolgáltatásnak mostanra több mint kétezer ügyfele van, és harminc jelnyelvi tolmács vesz részt benne.

Kósa Ádám európai parlamenti képviselő (Fidesz-KDNP), a Sinosz elnöke a bemutatón elmondta: a projekt érdemben hozzájárul ahhoz, hogy a hallássérült közösség tagjai egyenlő eséllyel jussanak hozzá az információhoz az élet különböző területein. Kiemelte: a szolgáltatás jelentősen hozzájárul a hallássérült emberek munkaerőpiaci esélyegyenlőségéhez, az OTP Bank 165 fiókot akadálymentesített a Kontakt szolgáltatással, a Szerencsejáték Zrt. 26 lottózóban várja a hallássérült ügyfeleket, emellett valamennyi Decathlon áruházban elérhető a szolgáltatás, és az Auchan áruházak hallássérült munkavállalóit is a Kontakt segíti a kollégákkal való kommunikációban. Az üzleti partnereknél a tesztidőszakban több mint hétezer esetben vették igénybe a szolgáltatást.

Elmondta, a tavaly év végén lezárult projektben hat új munkaállomást alakítottak ki a jelnyelvi tolmácsoknak, különböző képzéseket szerveztek nekik, és kiosztottak több mint kétszáz tabletet a korábbi ezer mellé.

A Sinosz elnöke kiemelte, hogy a táblagép segítségével igénybe vett tolmácsszolgáltatás költséghatékony és innovatív megoldás. Hozzátette: a Kontakt szolgáltatást elindítása óta eltel hat évben 331 ezer alkalommal segítettek a jelnyelvi tolmácsok, jelenleg havonta átlagosan négyezer hívásuk van.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Balaton József

Ajánlott videó

Olvasói sztorik