Belföld

Annyi ételt dobunk ki, hogy négy helyett öten jóllakhatnánk

Fejenként átlagosan 527 kalóriát tartalmaz az az ételmennyiség, amit naponta kidobnak az emberek világszerte – az élelmiszer tudatos felhasználásával akár tehát öt ember is jóllakhatna ugyanannyi élelemből, amennyi most négynek elegendő, írja a G7. A hollandiai Wageningen Egyetem szakértői szerint eddig jócskán alulbecsültük az élelmiszer-pazarlás mértékét, az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) például átlagosan napi 214 kalóriára tartotta a maradékok energiatartalmát.

Az ENSZ adatai szerint a jelenlegi üvegházhatású gázkibocsátást közel tíz százalékkal mérsékelhetnénk, ha az ételpazarlás teljesen megszűnne. Az ételhulladékok keletkezése elsősorban a fejlett világ problémája: a jelenség azokban az országokban válik egyre elterjedtebbé, ahol legalább fejenként napi hét dollár az egy főre jutó átlagjövedelem. Igaz, várhatóan a szegényebb térségekben is egyre több maradékot fognak kidobni, ha nem változnak meg a fogyasztói szokások. Nem szabad megfeledkezni a termelés és szállítás során kárba veszett élelmiszerről sem: az emberi fogyasztásra alkalmas élelem egyharmada még azelőtt hulladékká válik, hogy a lakosság megvásárolhatná.

Kiemelt kép: Jan Woitas/dpa-Zentralbild/dpa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik