Belföld

Tagadja bűnösségét az áramlopással, bélyeghamisítással vádolt Kozsó

Csütörtökön az előkészítő üléssel megkezdődött a Pesti Központi kerületi bíróságon a nagyobb értékre elkövetett lopással és felbujtóként elkövetett bélyeghamisítással vádolt Kocsor Zsolt, azaz Kozsó pere.

Annak idején Kozsó teaházának volt üzletvezetője jelentette fel a zenészt az ELMÜ-nél, mert szerinte durva visszaélések voltak az üzletben. Azt állította, hogy varázslatosan visszafelé pörgött a Zöld Teknős Barlangja villanyórája. Sőt, akkor is volt áram, amikor lecsapták az összes biztosítékot.

Az ügyészség végül nagyobb értékre elkövetett lopás és felbujtóként elkövetett bélyeghamisítás miatt emelt vádat a teaházat üzemeltető cég ügyvezetőjével szemben. A vádirat szerint a vádlott egy eddig ismeretlen személyt rábírt arra, hogy a vendéglátóhely hitelesített villanyórája plombáját eltávolítsa, s annak a számlálóját visszatekerje, majd hamis záró pecsétet szereljen rá vissza.

K. Zs. a mérőóra állását nem jelentette be, az éves leolvasás időpontjában a szolgáltató munkatársainak nem biztosította a személyes ellenőrzést és a jogellenes áramvétellel összesen 1,75 millió forint kárt okozott a szolgáltatónak 2013 áprilisa és 2016 áprilisa között. Ebből mindössze 25 ezer Ft térült meg.

A kerületi ügyészség 1 év 4 hónap 3 év végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönt kért a zenészre abban az esetben, ha már az előkészítő ülésen beismeri a tettét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Kozsó nem kötött „alkut” az ügyészséggel a mai előkészületi ülés során. Tagadta ugyanis a bűnösségét azok után, hogy az ügyész ismertette a vádiratot.

Ezt követően a védelem és a vád képviselői nyilatkoztak a bizonyítási indítványokról. Kozsó lemondott a tárgyaláson való részvétel jogáról, majd írásban nyújtotta be vallomását, amelyet a védelem indítványára az eljáró bíró a tárgyaláson ismertet majd. Erre április 3-án kerül sor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik