Belföld

Orbánék öntik a pénzt a sportba, csak munkahely nem lesz belőle

Az Orbán-kormány sportra fordított költései átléphették a 2000 milliárd forintos álomhatárt – állítja az Mfor.hu.

Az elképesztő nagyságrend miatt a kormányzati szereplők nagy energiát fordítanak arra, hogy megindokolják az adóforintok ilyen, erősen vitatható elköltését. Egy dologgal azonban biztos nem indokolhatnak: az óriási összeg egyáltalán nem hozott hasonló mértékű foglalkoztatásnövekedést a szektorban.

A lap számításaiból az derült ki, hogy miközben európai összehasonlításban Magyarországon megy az egyik legnagyobb forrás a sportra, a foglalkoztatottságot tekintve – bár jelentős növekedés mutatkozott 2011 óta – továbbra is a sereghajtók közé tartozik az ország.

A költségvetési adatok alapján a magyar kormány 2011-ben a GDP 0,3 százalékát fordította sportra és rekreációra, 2017-re ez 300 százalékkal nőtt, vagyis a GDP 1,2 százalékára emelkedett. A bruttó hazai termék arányában ennél többet sportra csak Izlandon költenek el. Ehhez képest az ágazatban dolgozók száma 77 százalékkal bővült: a 2011-es 10 700 foglalkoztatotti szám 2018-ra 18 900 főre nőtt.

Az óriási támogatással felturbózott ágazat európai összehasonlításban a foglalkoztatottak létszámnövekedésével továbbra is a sereghajtók között van. A sport ágazatában dolgozók létszáma a teljes foglalkoztatottak arányában a negyedik legkisebb Magyarországon. 2018 végén ugyanis a foglalkoztatottaknak mindössze 0,42 százaléka dolgozott sportos területen. Ez az arány Izlandon 2,3, Svédországban 1,65 százalék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik