Belföld koronavírus

Hiába kért vírustesztet egy Kínából hazatérő nő, pedig betegnek érezte magát

  • A Belügyminisztérium furcsa utasítására hivatkozva megtagadták a koronavírus-fertőzést legbiztosabban kimutató vizsgálatot egy Kínából hazaérkezett magyar nőtől.
  • A Szent László Kórházban arra hivatkoztak, hogy a kenetlevételt az utasítás szerint csak a legfertőzöttebb területekről hazaérkezőkön lehet alkalmazni.
  • A Belügyminisztérium a 24.hu kérdésére azt írta, a tárca semmilyen utasítást nem adott a tesztek elvégzésére.

Magyari Éva és férje az elmúlt időszakban Kínában vállalt munkát. Az év elején, a koronavírus kitörése idején Malajziában töltötték szabadságukat, ahova a holdújév miatt nagy tömegben utaztak a kínai turisták is. A két magyar az egyre rosszabb hírek miatt visszautazott Kínába. Az üresen kongó Sanghajon keresztül vonattal, majd taxival érték el lakhelyüket. Azt remélték, hogy a kisváros, ahol éltek, eléggé elzárt terület lesz a vírus terjedésétől. De, tévedtek, a várost piros kordonnal vették körbe a hatóságok, a lakóparkban pedig maszkos, beöltözött őrök fogadták őket, akik ellentmondást nem tűrően azonnal megmérték a testhőmérsékletüket, és a papírjaikat követelték. Miután kiderült, hogy a hideg időjárás ellenére biztonsági okokból a fűtést is kikapcsolták az egész városban, úgy döntöttek, haza jönnek.

Hétfőn ismét Sanghajon keresztül az utolsó budapesti járattal érkeztek Ferihegyre, ahol hőmérőzés után probléma nélkül átengedték őket.

Magyari Éva, aki a Facebookon részletesen beszámolt az utóbbi hetek eseményeiről, és arról, hogy már Kínában betegnek érezte magát, itthon rögtön megpróbálta kivizsgáltatni magát.

Mivel még mindig fájt a torkom és néha köhögtem is, másnap felhívtam a Szent László Kórház információs vonalat, és elmondtam, hogy Kínából érkeztünk és szeretnénk megcsináltatni a tesztet, hogy biztonsággal tudjuk, nem vagyunk fertőzöttek, és találkozhassunk a családdal, barátokkal. Azt mondták semmi értelme bemenni, mert, ha nincs tünetünk, nem tudják kimutatni a vírust. Mondom neki, hogy fájt a torom, és néha köhögök. Menjek el a házi orvoshoz, ő leveszi a kenetet, és eldönti, mi legyen.

A háziorvos persze kiakadt, amikor betoppant hozzá a Kínából frissen hazaérkezett nő. Beutalóval azonnal beküldte a kórházba.

Az igazi meglepetés azonban csak ezután következett. Magyari Éva a 24.hu-nak is megerősítette, hogy kérése ellenére a járványüggyel foglalkozó kórházban nem vették le a garatkenetet, amelyből – a kapott tájékoztatás szerint – jelenleg a legbiztosabban megállapítható az esetleges  koronavírusos fertőzöttség.

Az őt vizsgáló orvos közölte, hogy ebben a kérdésben nem dönthet. A Belügyminisztérium határozott utasítása, hogy csak a Vuhanból érkezőktől vegyék le a mintát.

Garatkenetet nem tudott levenni, mert az aznapi utasítások szerint csak azoktól vehetnek mintát, akik kifejezetten Vuhanból, és a fertőzött területről érkeznek. Először nem is értettem, miről beszél, mi az, hogy felsőbb utasítás, ami naponta, néha óráról-órára változik. Elmondta, hogy a Belügyminisztérium illetékes az ügyben, ott van a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős csapat, ők hozzák a döntéseket. A minta egy központi laborba megy, ott értékelik, sehol máshol az országban nincs erre lehetőség.

A nő beszámolója szerint vitába is keveredett az orvosokkal, jelezve, hogy ő sem járt messze a vírus epicentrumától, és az utazások során elég sok kínaival érintkezett, „mi van, ha tényleg bennem van a vírus, ki vállalja a felelősséget?” Erre csak vállrángatás volt a válasz.

Magyari Éva felajánlotta azt is, hogy kifizeti a vizsgálatot, de az orvos elzárkózott tőle, azt mondta, nem a pénz a döntő, hanem az, hogy be kell tartani a szabályt.

Magyari Éva a 24.hu-nak lemondta, hogy kórházban nem kértek tőle telefonszámot sem, csupán visszajeleztek a háziorvosnak, hogy ott járt, és mi a vizsgálat eredménye.

A Kínából hazatért nő azóta önkéntes karanténba vonult, és jobban is érzi magát.

Pintér Sándor belügyminiszter pénteken az Országgyűlés népjóléti bizottságának ülésén hangoztatta éppen, hogy Magyarország mindent megtesz a koronavírus elleni védekezésben, és az eddigi intézkedések hatékonynak bizonyultak.

A 24.hu megkérdezte, a Belügyminisztériumot, hogy pontosan kik kerülhetnek bele a mintavételbe, és ki határozza meg, hogy ki lehet a vizsgálat alanya.

A tárca sajtóosztálya tájékoztatása szerint „a BM semmilyen utasítást nem adott sem a Szent László Kórháznak, sem más egészségügyi intézménynek. A megelőző járványügyi eljárásrend kidolgozása – értelemszerűen – nem tartozik a tárca feladatkörébe.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik