Belföld

Fellázadt a börtönben öt fogoly, mert szét akarták költöztetni őket füvezés miatt

Fogolyzendülés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség öt férfival szemben, mert szóbeli és fizikai erőszakkal sértették meg a büntetés-végrehajtás rendjét két és fél évvel ezelőtt.

A vádirat szerint tíz férfi egy zárkában töltötte jogerős szabadságvesztését Budapesten, a Kozma utcai börtönben. A rabok ismeretlen módon marihuánához jutottak, amelyet elfogyasztottak.

A zárkában aznap biztonsági ellenőrzést tartottak, amely során az őrség a kábítószert megtalálta más tiltott tárgyakkal együtt, azokat magához vette és elvitte. Az őrség a szabályszegés miatt a fogvatartottakat egyenként kívánta kihallgatni, és a társaság szétköltöztetését tervezte, erről tájékoztatták a fogvatartottakat.

A rabok közül öt férfi felsorakozott a zárka közepén, kiabáltak, hogy nem mennek sehová és stokival verték az ajtót, hárman az őrök megtámadását is kilátásba helyezték. Eközben a zárkában elhelyezett többi fogvatartottat is ellenállásra és ellenszegülésre buzdították. A zendülők egyike az őt nyugalomra intő zárkatárásra támadt és könnyű sérüléseket okozott neki.

A rabok ellenszegülésére tekintettel a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka, illetve a helyszínen tartózkodó biztonsági vezető hatékony intézkedéseket tettek, a rendbontókat elkülönítették, a cselekményt felszámolták és a rendet helyreállították. E közben három fegyenc még támadó mozdulatot tett az őrség felé, azonban sérülést nem okoztak

A Fővárosi Főügyészség a három férfival szemben fogolyzendülésben erőszak alkalmazásával való részvétel bűntette, két társukkal szemben – alapeseti – fogolyzendülés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Az ügyészség letöltendőt kért az öt férfira.

Kiemelt kép: Beliczay László / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik