Belföld

A Jobbik ellenőriztetné a képviselők droghasználatát

Varga-Damm Andrea szerint így igazolhatnák, hogy döntéseiket józan megfontolás után hozták meg.

Határozati javaslatot nyújtott be Varga-Damm Andrea azért, hogy ellenőrizzék a parlamenti képviselők droghasználatát. A Jobbik képviselője szerint így példát mutatnának és biztosítanák, hogy döntéseiket bármilyen kábítószer, pszichotróp, pszichoaktív anyag befolyása nélkül, józan megfontolás után hozták meg.

Az ellenzéki politikus szerint az Országgyűlésnek elő kellene írnia, hogy a képviselők drogtesztnek vessék alá magukat.

Az Országgyűlés Mentelmi Bizottsága minden negyedév utolsó hetében kisorsolna 25 képviselőt a testület elnöke és két jegyző ( egy kormánypárti, egy ellenzéki) jelenlétében. A kisorsoltak kötelesek lennének az Országgyűlés Egészségügyi Szolgálatának közreműködésével 15 napon belül elkészíttetni a drogtesztet, amit a Mentelmi Bizottság kapna meg. Az adott évben már kisorsolt képviselők a következő sorsoláson nem szerepelnének.

A képviselő drogtesztjének eredményéről, amennyiben a teszt pozitív eredményt hoz, a Mentelmi Bizottság elnöke tájékoztatja az Országgyűlés elnökét, Kövér Lászlót. Varga-Damm Andrea emlékeztetett rá, a drogfogyasztásnak vannak pszichés tünetei:

  • szorongás,
  • agresszió, amely ön- és közveszélyessé teheti az egyént,
  • depresszió, amely öngyilkossághoz vezethet,
  • üldözési mánia, paranoiás tünetcsoport, félelem.

Az Országgyűlésről szóló törvény kimondja, hogy az országgyűlési képviselő kötelessége kezdeményezően részt venni az
Országgyűlés munkájában, elősegíteni az eredményes működést.

Ezt a feladatot csak az az országgyűlési képviselő tudja maradéktalanul ellátni, aki pszichoaktív szerek alkalmazása nélkül, pszichés állapotát illetően egészséges állapotban van. Az a képviselő, aki olyan állapotban van, amelyeket a szakirodalom felemlít, nem képes országgyűlési képviselői feladatait az Országgyűlésről szóló törvény szellemiségének megfelelően ellátni.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik