Belföld

Gyertyát gyújtott a felesége lakrészében, mert kikapcsolták a villanyt, a szoba kigyulladt, a nő meghalt

Gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség egy ötvennyolc éves férfi ellen.

A férfi egy borsodi kisfaluban élt a feleségével, amely két különálló lakrészből állt, a lakrészek a nyitott tornácról voltak megközelíthetőek. Az első lakrészt a férfi használta, a tornác végébe eső lakrészt pedig a felesége. Mivel az asszony járókerettel is nehezen közlekedett, ezért a férfi gondozta.

Nehéz anyagi körülményeik okán felhalmozódott villanyszámla-tartozás miatt nem volt áram a lakásban, ezért a férfi esténként rendszeresen gyertyát gyújtott a felesége szobájában.

2018 szeptemberében, este, amikor a felesége már az ágyban feküdt, a férfi bement a szobájába és meggyújtott két gyertyát. Viaszt csepegtetett a linóleummal borított ablakpárkányra, és abba helyezte bele az égő gyertyákat, majd elment lefeküdni.

Az este folyamán a gyertya alatti éghető anyagok, majd pedig az égve lecsöpögő anyagtól az asszony ágya kigyulladt. Amikor az asszony észlelte a füstöt, megpróbált kimenekülni, de csak az ajtóig jutott, mert a sűrű füst belélegzése miatt elvesztette az eszméletét.

A férfi a késő éjszakai órákban arra ébredt, hogy füst terjed a házban, átment a felesége lakrészébe, de a füsttől nem látott semmit. Ablakot nyitott, és akkor találta meg feleségét, akit kivitt a szabad levegőre. Amíg a tüzet vödör vízzel oltotta, értesítette a mentőket és a tűzoltókat is.

A férfi a gyertyákat gondatlanul tűzálló alátétek nélkül helyezte el, majd magára hagyta mozgáskorlátozott feleségét. A helyiségben tűz keletkezett, de mivel az ablak zárva volt, az oxigén elfogyott és a tűz nem tudott kiteljesedni, ezért nagy füstképződéssel járt. Az asszony halálát szén-monoxid-mérgezés okozta. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a férfira.

Fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik