Belföld

Az európai konzervatívok nagyon örülnének, ha a Fidesz náluk kötne ki

Nem találkozott Orbán Viktor az olasz szélsőjobboldali Lega párt vezetőjével, Matteo Salvinivel Rómában – írja az Eurologus a Huffington Post olasz kiadása alapján. Salvini az utolsó pillanatban lemondta a részvételét a hétfőn és kedden megtartott Nemzeti Konzervativizmus Konferencián.

Orbán viszont tárgyalt Giorgia Melonival, az Olaszország Barátai párt elnökével, akinek a pártja az Európai Parlament Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportjának második legnagyobb delegációját adja a lengyel kormánypárt után. Az olasz politikus a találkozó után a sajtónak azt mondta, Orbánnal nem beszéltek a frakcióváltásról, de hozzátette:

tekintve, hogy (Orbánnak) milyen nehézségekkel kell szembenéznie a Néppártban, ha holnap úgy dönt, hogy elhagyja őket, természetes, hogy a konzervatívok között fog kikötni. Én nagyon örülnék neki.

Az Eurologus cikkéből kiderül az is, hogy Meloni a konferencia megnyitóján elmondott beszédében kiemelte:

A modern nemzeti konzervativizmusban az együttműködés alapja, hogy megvédjük a nemzeti identitást. Ezért míg az olasz szuverenitást óvjuk, nem feledkezhetünk el arról, hogy megvédjük Orbán Magyarországát és Kaczyński Lengyelországát a fősodorbeli progresszív európaiak sorozatos támadásaitól.

kiemelt kép: mti

Ajánlott videó

Olvasói sztorik