Belföld

Elítélték a Czeglédy Csaba cégének alvállalkozójaként dolgozó iskolaszövetkezet vezetőjét

Jogerősen két év – két év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla a közvetve a Human Operator Zrt. alvállalkozójaként dolgozó Kopernikusz Iskolaszövetkezet egyik korábbi vezetőjét. A táblabíróság az elsőrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntettében mondta ki bűnösnek.

A másodrendű vádlott esetében, akit a törvényszék számviteli rend megsértésének bűntettében is bűnösnek talált, az ítélőtábla hatályon kívül helyezte az ítéletet, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.

A bíróság közleménye szerint az elsőrendű vádlott bűnösségét helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság. A vádlott ugyanakkor a cselekményét a „bűnsegéd bűnsegédének bűnsegédeként” követte el, vagyis olyan távoli a kapcsolata a bűncselekmény elkövetőivel, hogy az első fokon kiszabott büntetés eltúlzott. A másodrendű vádlottal szemben, szintén költségvetési csalás miatt, egy másik vádemelés is történt, a két ügy pedig törvényi egységet képez, az ítélőtábla ezért rendelte el új eljárás lefolytatását és az ügyek egyesítését.

Az ítélet szerint az iskolaszövetkezetet névleg vezető vádlottak tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó láncolat tényleges irányítói 144, illetve 435 millió forint kárt okozzanak a költségvetésnek. Az iskolaszövetkezet érdemi tevékenységet nem végzett, feladatait a Human Operator Zrt. munkatársai látták el. A munkaerő-közvetítéssel foglalkozó cégek a szövetkezettől befogadott számlákat felhasználták könyvelésükben, a Kopernikusz azonban azok áfatartamát nem fizette be a költségvetésbe.

A Kopernikusz korábbi vezetőivel szemben folyó eljárással párhuzamosan a Szegedi Törvényszéken benyújtott vádirat szerint a Czeglédy Csaba vezetésével, a Human Operator Zrt.-hez kapcsolódva létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely munkaerő-közvetítéssel foglalkozott. A vád szerint a bűnszervezet több mint 6 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az államnak azzal, hogy a céghálóban részt vevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, nem fizették meg.

A Szegedi Törvényszék korábban az ügy 21 vádlottja közül hét esetében hozott jogerős ítéletet. A bíróság a vádlottakra másfél és három év három hónap börtönbüntetést szabott ki, és többeket is kizárt a feltételes szabadság lehetőségéből. A 21 vádlott között van a Kopernikusz Iskolaszövetkezet egyik korábbi vezetője; ő az, akinek az ügyében kedden új eljárást rendelt el a táblabíróság. Egy harmadik, eljárásjogi okokból elkülönített, ügyben korábban egy szintén közvetve a Human Operator Zrt. alvállalkozójaként dolgozó iskolaszövetkezet vezetőjét is jogerősen két év két hónapra ítélte a Szegedi Törvényszék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik