Belföld

Hárommilliárdos csalás miatt ítéltek börtönre két ingatlanost, egy ügyvéd is benne volt a buliban

Már az előkészületi ülésen jogerős döntést hozott két ingatlanközvetítő esetében a Pesti Központi Kerületi Bíróság abban a büntetőperben, amelyben több mint 3 milliárd forintos kárt okoztak a vádlottak 163 embernek. Az ügyészség szerint az összesen hat vádlottból álló bűnözői kör jelzálog hitellel terhelt ingatlanok közvetítése során csapta be az ügyfeleket.

Az egyik vádlott által irányított cégek banki hitellel terhelt és követeléskezelésre kiadott ingatlanok közvetítésével, értékesítésével foglalkoztak. A csalás lényegében úgy zajlott, hogy a gazdasági társaságok 2011 és 2016 között több magán- és jogi személlyel szerződtek azért, hogy a cégek a hitellel terhelt ingatlanokat a piaci ár alatt megszerezve, kedvezményes áron adják tovább ügyfeleiknek, akiknek ezért a vételár legalább felét kitevő részletet és megbízási díjat kellett előre letétbe tenni az elkövetésbe bevont ügyvédnek.

A letétet a cégek csak akkor kaphatták volna meg, amikor az ügyfelek már megszerezték az ingatlan tehermentes tulajdonát, ám a cégeket irányító férfi több esetben meg sem kísérelte megszerezni az ingatlanokat, más esetekben pedig nem az ügyfeleknek adta azokat tovább. A cselekményekben részvevő ügyvéd pedig kötelességét megszegve társa utasítására idő előtt átutalta a letéti összegeket.

Az ügyészség szerint az ügyintézésben és a szerződéskötésekben további két vádlott segített, illetve az egyik ügyletnél két ingatlanközvetítő is csalárd módon részt vett a károkozásban. A több száz oldalas vádirat részletesen tartalmazza, hogy az összesen 163 sértett miként szenvedett egyenként 3 és 27 millió forint közötti kárt.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség különösen nagy kárt okozó csalással, ügyvédi visszaéléssel és más bűncselekményekkel vádolta meg a hat elkövetőt. A két ingatlanközvetítő már az előkészületi ülésen elismerte a bűnösségét és lemondott tárgyaláshoz való jogáról, ezután az elsőfokú bíróság az egyik ingatlanközvetítőt jogerősen két év letöltendő börtönre, a másikat jogerősen két év négy évre felfüggesztett börtönre és háromszázezer forint pénzbüntetésre ítélte. A büntetőper a másik négy vádlott ügyében tárgyaláson folytatódik.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik