Belföld

Megtudtuk, mivel védekezik a Viking Sygint követő Viking Idun kapitánya

Bűnügyi felügyeletbe került a Viking Sygint követő Viking Idun kapitánya.

Az ukrán férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság hallgatta ki gyanúsítottként 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt. A férfi a rendőrség idézésére önként jelent meg a hatóság előtt. A nyomozó hatóság pedig őrizetbe vette és előterjesztést tett a letartóztatására.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség – figyelemmel a gyanúsított önkéntes megjelenésére is – indítványt tett a nyomozási bíróhoz a kapitány bűnügyi felügyeletének elrendelésére az eljárásban való jelenlétének biztosítása céljából. A bíróság egyetértett az ügyészi indítvánnyal és elrendelte az ukrán férfi bűnügyi felügyeletét.

Megtudtuk, hogy a Viking Sygin után érkező hatalmas szállodahajó kapitánya nem ismerte be a bűnösségét a kihallgatása során. Az ukrán férfi azzal védekezett, hogy nem észlelte időben a balesetet. A szakértők szerint viszont az Idun kapitánya az ütközés után áthajtott a baleset helyszínén és nem állt meg segíteni.

A Hableány sétahajót május 29-én a Margit hídnál süllyesztette el a Viking Sigyn szállodahajó. A fedélzeten 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet tartózkodott. Heten élték túl a balesetet. 27 áldozatot megtaláltak, egy nő holtteste azonban mind a mai napig nem került elő.

Fotó: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik